Tagadja a vádat a zaklatással gyanúsított magyar úszó

Kenderesi Tamás közleményben reagált az őt ért vádra, amely szerint vasárnap hajnalban szexuálisan zaklatott egy dél-koreai lányt.

Miután a dél-koreai vizes vb-n 8. helyen végzett, vasárnap hajnalban szexuális zaklatás vádjával rövid időre őrizetbe vették, majd szabadon engedték Kenderesi Tamás úszót, aki egyelőre – úgy tűnik – egy darabig még nem jöhet haza. A HVG úgy tudja, Kenderesi incidenséről videofelvétel is készült.

Szombat éjszaka, egy szórakozóhelyen a mellékhelyiségből visszafelé haladva a táncparkett felé, hozzáértem egy ott dolgozó, koreai táncoslány fenekéhez. Meg sem álltam mögötte, egyetlen, talán meggondolatlan mozdulatot tettem, ami miatt az érintett lány komolyan megharagudott, és feljelentést tett ellenem. Megértve a helyzet komolyságát, teljes együttműködést tanúsítottam mindvégig.

A rendőrségen közölték, hogy az esetről a biztonsági kamera felvétele rendelkezésükre áll, igaz, ezt nekem nem mutatták meg. Ezek alapján őszintén bízom abban, hogy igazolást nyernek a szavaim. Úgy gondolom, nem követtem el semmilyen súlyos vétséget, azt viszont meg kell értenem, hogy megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amely a helyi értékrend alapját képezik.

A történteket sajnálom, a koreai lánytól szeretnék elnézést kérni, amennyiben valóban megbántottam, de a szexuális zaklatás vádját teljes mértékben visszautasítom.

állt a 444.hu által is lehozott közleményben.

Related posts