Zacher szerint minden magyar családra jut egy alkoholbeteg

Évente harmincezer ember halálát okozza az ivás. Magyarországon nyolcszázezer ember alkoholbeteg, tehát szinte minden családra jut egy – közölte Zacher Gábor toxikológus hétfőn az M1 aktuális csatornán. A szakember azt mondta, tiszta szeszben kifejezve (96 százalékos alkohol) fejenként átlagosan 14 liter alkoholt isznak a magyarok egy évben, és évente harmincezren halnak meg valamilyen alkohol okozta megbetegedésben. Magyarországon a kábítószer nem okoz akkora gondot, mint az alkohol: húszezer kábítószerfüggő van, kábítószer okozta megbetegedésben pedig évente negyvenen halnak meg – ismertette. Úgy gondolja, ez azért van, mert a kábítószerről többet beszélnek, az…

Read More

Elfogyott a munkaerő Magyarországon

„Már csak a nagyon nehezen foglalkoztatható és teljesen képzetlen munkaerő maradt szabadon, vagyis szakpolitikai beavatkozás és az oktatásba minden eszközzel való bekényszerítés nélkül nem várható érdemi előrelépés és további bővülés a magyar munkaerőpiacon” – mondta a Takarékbank elemzője, Horváth András a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb munkanélküliségi statisztikai adatok alapján. A rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony, 3,3 százalékos a munkanélküliség júniusban. A férfiak munkanélküliségi adatai érdemben nem változtak, a nők foglalkoztatottsága javult, ami összességében javított a statisztikán – ez általában jellemző a nyári időszakra. A munkaerő-tartalékot tehát a 18-64 éves…

Read More

Több szakrendelés szünetel Kazincbarcikán

Belgyógyászati és mozgásszervi rehabilitációs szakrendelés augusztus végéig egyáltalán nem lesz a Kazincbarcikai Kórházban, de hetekig szünetel például az egynapos szemészeti ellátás és a négy ott praktizáló orvosból háromnál a kardiológiai szakrendelés is. Az RTL Klub híradójának információi szerint szabadságolás miatt nem fogadnak betegeket. A sürgős eseteket Ózdon vagy Miskolcon látják el.   borsodihir.hu

Read More

Románia nem, de Magyarország simán átengedte a határon a Szerbiába tartó orosz fegyvereket

Románia nem engedélyezte, hogy Oroszország a Dunán keresztül szállítson fegyvereket Szerbiába, arra hivatkozva, hogy az orosz fegyvereladásokra vonatkozóan szankciók vannak érvényben a nyugati szövetségi rendszer legtöbb országában, így Romániában is a Krím megszállása és Oroszországhoz csatolása óta. A fegyverek ettől függetlenül megérkeztek, sajtóértesülések szerint légi úton, a magyar légtér használatával. A szerb médiában megjelenő hírek szerint eddig 10 páncélozott jármű érkezett Szerbiába, de az Oroszországgal kötött megállapodások értelmében jön még 30 használt T-72-es harckocsi, és 20 BRDM–2 úszóképes páncélozott felderítő jármű (valószínűleg ebből a modellből érkezett már 10 darab légi úton).…

Read More

Az OLAF vizsgálja a Microsoft és a kormányzati szervek közötti szoftverbizniszt

Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) vizsgálja, hogy történt-e csalás az Európai Regionális Fejlesztési Alapok és az Európai Szociális Alapok által társfinanszírozott szoftverlicencek értékesítésekor – írta a Népszava.hu. Az OLAF hozzátette, jelenleg nem adhatnak ki ennél több információt, az pedig, hogy vizsgálódnak, nem jelenti azt, hogy az érintett személyek és szervezetek csalást vagy szabálytalanságot követtek volna el. Ebben az ügyben a Microsoft Magyarország 2013 és 2015 között legalább 14,6 millió dollár illetéktelen nyereséghez jutott azáltal, hogy trükközve adtak el szoftverlicenceket a magyar kormányzati szerveknek. A cég emiatt súlyos korrupciós büntetést fizetett az…

Read More

Hárommilliárdot pumpált a magyar kormány Putyin Magyarországra költöző bankjába

Bőséggel jut pénz az orosz többségű Nemzetközi Beruházási Banknak. A Nemzetközi Beruházási Bankot (IIB) 1971-ben alapították azzal a céllal, hogy elősegítse a KGST-országok közötti kereskedelmet. KGST azóta nincs, a bank hosszú ideig hibernált állapotban volt, míg 2014-ben Kubában részvényes országok megszavazták a bank alapító okiratának a megváltoztatását. Ekkor tért vissza Magyarország is. Ma a tagok: Oroszország (46,03 százalék), Bulgária (12,95 százalék), Magyarország (12,27 százalék), Csehország (11,47 százalék), Szlovákia (6,59 százalék) Románia (7,04 százalék), valamint kisebb hányadokkal Kuba, Vietnam és Mongólia. Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor 2018 szeptemberében jelentették be, az…

Read More

A miskolci rendőrség a lakosság segítségét kéri két elkövető azonosításában

A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik két férfi azonosításához. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/1077/2019. bűnügyi számon információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben. Egy helyi férfi tett a Miskolci Rendőrkapitányságon feljelentést, melyben elmondta, hogy 2019. március 19-én ismeretlen személy megszerezte a nevére kiállított bankkártyáját. Az elkövető a bankkártyával jogosulatlanul több miskolci üzletben is tranzakciókat kezdeményezett, mellyel a feljelentő részére több tízezer forint kárt okozott. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a képeken látható férfiak személyazonosságának megállapítása. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a…

Read More

Borsodban lehet az első magyar falu, ahol biztosítanák a farkasok megmaradását

Feltételezhetően nagyobb falka élhet már a környéken. Az utóbbi években érezhetően megtelepedtek a nagyragadozók – a farkasok és a hiúzok – a 430 lakosú Füzér környékén, ezért a település önkormányzata úgy határozott, 3500 hektárt nyilváníttat vadászati szempontból különleges rendetetésű területté a város határában, mely intézkedéssel a farkasok és hiúzok életterét szeretnék védeni – írja az MTI. A határozatot elfogadta a helyi önkormányzat, de a terület átminősítése a vadászati törvény értelmében szakminisztériumi hatáskör, ezért Nagy István agrárminiszterhez fordulunk – mondta el Horváth Jenő polgármester. Feltételezhetően nagyobb falka élhet már a környéken,…

Read More

Fiatalok terítették a drogot, amit a családtagok szereztek be

14 emberrel szemben emelt vádat a kecskeméti ügyészség bűnszövetségben, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette, kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklás vétsége, kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. Egy új, “krisztály” fantázianevű anyagot hosszabb időn keresztül árusítottak. A 44 és 47 éves, rokoni viszonyban álló kecskeméti nő úgy döntött, hogy egyikük kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül és a másikuk megtakarított vagyonának felhasználásával drogkereskedelemmel oldják meg anyagi nehézségeiket. A kéthetente beszerzett etil-hexedront lakóhelyükön pakkokba mérték ki, majd azt 0,1 grammonként ezer forintért adták el. A két nő közel másfél…

Read More

Tagadja a vádat a zaklatással gyanúsított magyar úszó

Kenderesi Tamás közleményben reagált az őt ért vádra, amely szerint vasárnap hajnalban szexuálisan zaklatott egy dél-koreai lányt. Miután a dél-koreai vizes vb-n 8. helyen végzett, vasárnap hajnalban szexuális zaklatás vádjával rövid időre őrizetbe vették, majd szabadon engedték Kenderesi Tamás úszót, aki egyelőre – úgy tűnik – egy darabig még nem jöhet haza. A HVG úgy tudja, Kenderesi incidenséről videofelvétel is készült. Szombat éjszaka, egy szórakozóhelyen a mellékhelyiségből visszafelé haladva a táncparkett felé, hozzáértem egy ott dolgozó, koreai táncoslány fenekéhez. Meg sem álltam mögötte, egyetlen, talán meggondolatlan mozdulatot tettem, ami miatt…

Read More