Kincset érő leletekre bukkantak Sajóbábonyban

Igen gazdag leletanyagot gyűjtöttek össze az elmúlt hetekben francia és magyar régészek Sajóbábonyban, a Méhész-tetőn. A Bábony-kultúra nyomaira több mint fél évszázaddal ezelőtt rábukkantak már, de nagyszabású feltárásból kevés akadt. Most a francia kormány támogatásával zajlik egy több évig tartó kutatás a Sajó völgyében. A lelőhelyre egy amatőr régész bukkant 1963-ban. Az első nagyobb ásatást – a bábonyi tanács támogatásával – 1986-ban végezték, ekkor kiderült, középső őskőkorból, Neander-völgyi emberektől származhatnak a talált eszközök. A következő nagyszabású feltárás 1997-ben zajlott chicagói segítséggel, akkor kétezer leletre, szépen megmunkált kőeszközökre, valamint festéknyomokra bukkantak.…

Read More

Villám csapott a strand medencéjébe, többen megsérültek

Villámok csaptak le vasárnap délután a csepeli strandfürdő területére, a katasztrófavédelem információi szerint az első villám egy fába, a második pedig az egyik medencébe csapott bele. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint egy 15 éves fiút a helyszínen újra kellett éleszteni, egy 45 éves férfi elvesztette az eszméletét. Mindkettőjüket kórházba szállították.

Read More

Bálint gazda ma tölti a századik születésnapját

Kertészeti tudásának köszönhetően élte túl a munkaszolgálatot Bálint gazda, azaz Bálint György okleveles kertészmérnök. Ma is aktív, tanácsokat ad, facebook oldalt is működtet. Gazdálkodó hagyományokkal rendelkező zsidó családba született, írja a Wikipédia. Apja, Braun Izidor több nyelven beszélő, vállalkozó és kísérletező szellemű középbirtokos volt, édesanyja Koch Rozália. Gyakorlatilag “belenőtt” a mezőgazdaságba: fiatal korától kezdve a annak szeretetére és ismeretére nevelték. Gyöngyösön járt általános- és középiskolába, cserkészkedett is. 1941-ben szerzett kertészmérnöki oklevelet a budapesti Magyar Királyi Akadémián. 1942-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan koncentrációs táborba került – 1944-ben Mauthausenbe, majd a gunskircheni megsemmisítő táborba…

Read More

Fogdosta, megütötte, majd ellopta a nő szemüvegét

Egy 35 év körüli férfit szeméremsértés és lopás miatt keres a X. kerületi rendőrség. Az egyelőre ismeretlen személy még július 2-án késő este állított meg egy fiatal nőt a kerületben, akit először fogdosni kezdett, majd egyszer arcon ütött. Az ütés után a nő szemüvege a földre esett, majd amíg segítséget próbált hívni, a férfi a szemüveget a földről felvette, és azzal elszaladt. A rendőrség honlapja szerint a tettes 175-180 cm magas, sportos testalkatú, rövid, sötétbarna hajú. A bűncselekmény elkövetésekor trikót és vajszínű bermuda nadrágot viselt. A rendőrség várja azok jelentkezését, akik…

Read More

Ismét megszívatta a Ryanair az utasait

A légitársaság Budapestre tartó járatát egy vihar miatt Pozsonyba irányították, és azt ígérték az utasoknak, hogy busszal továbbszállítják őket Magyarországra. Ez viszont nem történt meg. Egy pórul járt magyar utas az Indexnek számolt be élményeiről. Azt írta, hogy a pozsonyi reptér információs szolgálata nem is tudott arról, hogy a Ryanair buszos szállítást kért a landolás után, sőt a légitársaság illetékeseit sem tudták elérni. A pozsonyiak ezért önszorgalomból megpróbáltak maguktól segíteni a pórul járt utasoknak, de nem sikerült buszt keríteniük. Végül mindenki egyénileg próbált meg Budapestre jutni. Az utasok egy része…

Read More

Tömegverekedés alakult ki a FEZEN fesztiválon

A szórakozni vágyók a hirtelen érkező heves esőzés elől menekültek volna be egy sátorba, ám balhé alakult ki akörül, hogy kinek jusson benne hely. Tegnap a vihar alatt tömegverekedés volt a FEZEN-en, nagyon durva biztonsági szolgálatos túlkapásokkal. A szervezők próbálják elhallgatni, a Facebook oldalon törlik a hozzászólásokat. Rendőri utasításra állították le a rendezvényt. Csak azért írok nektek, mert épp a FEZEN-en vagyok, és azt tapasztalom, hogy a biztonsági ember kvázi kirugdossa az embereket a pultból, akik épp menekülnének a vihar elől fedett helyre. – írta két fesztiválozó az Indexnek. A…

Read More

Szexuális zaklatással vádolják az olimpiai bronzérmes magyar úszót

A dél-korai rendőrség vasárnap hajnalban egy bárban letartóztatta, kihallgatta, majd később szabadon engedte Kenderesi Tamást, a vizes világbajnokságon résztvevő magyar úszócsapat tagját. A Yonhap hírügynökség úgy tudja, hogy Kenderesi tagadta az ellene felhozott vádakat. A Yonhap cikke szerint – az írásban meg nem nevezett – Kenderesi egy 18 éves nőt zaklathatott hajnali 3 óra tájban az éjszakai bárban, a nő pedig azonnal kihívta a rendőrséget, akik a helyszínen őrizetbe is vették a sportolót. Bár Kenderesi már szabadlábon van, az ellene folyó eljárás miatt 10 napig még semmiképpen sem hagyhatja el az országot.…

Read More

Fideszes e-mail címen lehet elérni a Tények szerkesztőségét

A tegnapi nap során többen is észrevették, hogy a TV2 híradójának Facebook-oldalán az [email protected] van megadva emailcímként a kontaktok között. Ugyan a kormánypárti médiabirodalom eddigi rendkívül viharos átalakulásait ismerve teljesen nem lehet kizárni, hogy költséghatékonysági okokból tovább központosították a rendszer működését, azért valószínűbb, hogy egy belső fricska eredményét látjuk, és az oldalhoz hozzáférő valaki közölte, hogy szerinte a Tények az illendőnél talán közelebb sodródott a Fidesz öléhez – írta a 444.hu. Mára fejéhez kapott az oldal egyik szerkesztője, és kivette a címet a névjegyről, immár csak egy telefonszám és a…

Read More

“Anyu, a tető az út közepén van” – brutális vihar pusztított Magyarországon

Nem úszta meg az ország károk nélkül az esti zivatarhullámot. Már a nyugati országrészbe is jégesővel, villámlással érkezett a lehűlés, de a legkomolyabb károkat Észak-Kelet Magyarországon okozták a viharok. Szabolcsban és Hajdú-Biharban fákat döntött ki, és háztetőket szakított le a szél, az eső pedig utakat és pincéket árasztott el. Van olyan ház, ami teljesen lakhatatlanná vált. A tűzoltók szinte megállás nélkül dolgoztak egész éjszaka. Minden elsötétült, majd pillanatok alatt csapott le a vihar az ország északkeleti részén fekvő települések egy jó részére. Érpatakon is tomboltak az elemek. “Háromnegyed hét körül…

Read More

Trükközve próbálja a KSH elfedni a valós képet a jövedelmi viszonyokról

Nem készült el, ezért nem tudja kiadni a létminimum kiszámításához szükséges adatokat a Központi Statisztikai Hivatal – mondja Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője. A kutatócég ennek ellenére megpróbált számolni, ahogy megtette ezt az átlagkeresettel is. Utóbbit az állami hivatal is közölte, csakhogy nekik egészen más eredmény jött ki, mint a Policy Agendának. A szakember szerint a KSH trükkök százaival próbálja elfedni a valós képet a társadalom jövedelmi viszonyairól. Az interjú elején említett, az Abcug.hu által készített korábbi beszélgetést itt nézhetik meg.  

Read More