Vannak, akik Orbán Viktornál is többet tesznek zsebre

Megosztás

Miniszterelnökként és országgyűlési képviselőként Orbán Viktor havi bruttó 2,6 milliós juttatásban részesül, ám Rogán Antal például több mint 3 milliót keres havonta.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda közzétette az állami vezetők juttatásait a kormány honlapján, ebből kiderül, hogy Rogán Antal miniszter havi illetménye több, mint Orbán Viktor miniszterelnöké.

A kormányfő havi illetménye tavaly és idén is bruttó 1 millió 507 ezer forint, amit az idei évtől 200 000 forintra emelt cafeteria-juttatás, valamint az országgyűlési képviselők 891 000 forintos tiszteletdíja is kiegészít. Ehhez képest a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter két éve még 1,1 milliót, tavaly közel 1,8 milliót keresett, ez az összeg, idén márciustól pedig már közel 2 millióra rúgott. Rogán havi cafeteriakerete is 85 ezer forinttal 200 000-re nőtt. A miniszter efelett megkapja a fent említett tiszteletdíjat, valamint egy 2015-ös VW Multivant is ingyen használhat.

Az államtitkároknak júliusban dupla fizetés járt. A Miniszterelnöki Kabinetirodán Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációs államtitkár, Dömötör Csaba parlamenti államtitkár és Nagy János Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár havonta mintegy bruttó 1,3 millió forintot keresnek és jár nekik a 200 ezres cafeteriakeret is, emellett azonban 2019 júliusában mindhárman kaptak a havi illetményükkel azonos összegű, azaz közel bruttó 1,3 millió forint “motivációs elismerést” is. Mindhárom államtitkár szolgálati autóként egy-egy 2016-os Skoda Superbet használ. Dömötör Csaba az államtitkári posztja mellett parlamenti képviselő, ezért havi bruttó 891 ezer forint tiszteletdíjat is kap – írta a napi.hu.

Megosztás

Related posts