Nagy Blanka mesélt az iskolai kiközösítéséről

Kiközösítették, és elhidegült Nagy Blankától az iskolája, a tanárai, az osztálya és a barátai is az elmúlt fél évben – erről beszélt az Átlátszónak adott interjújában a decemberi kormányellenes kirohanásával megismert kiskunfélegyházi tinédzser.


“Számomra pokoli volt ez a mintegy hat hónap. Reggel nem akartam iskolába menni. Ilyenkor mindig egy órával hamarabb keltem, hogy ezt kisírjam magamból. Az is felmerült, hogy inkább magántanuló leszek. Amint beértem a suliba, feltűnt körülöttem ez az idegtépő csend. Tulajdonképpen így telt az egész napom, a túlélésre játszottam, és a végét vártam”


– mondta a lány, hogy mi történt vele, miután nagy nyilvánosságot kapott véleménye

Mikor rákérdezett, hogy miért hidegültek el tőle, azt a választ kapta, hogy nagyképűnek tűnik a viselkedése.

Bár korábban felkérték, hogy vegyen részt az iskolai szalagavató műsorában, végül inkább elálltak ettől, mert a slam poetry előadása alatt attól tartottak, hogy bekiabálások lesznek a személye miatt. Két tanára azt is közölte, hogy nem szeretne egy érettségi tablón szerepelni vele. Aztán mégis szerepeltek.

Nagy Blanka minden pert megnyert eddig a Pesti Srácokkal vagy például az Origóval szemben is, mikor rágalmazták és személyes adatairól közöltek – egyébként téves – adatokat, de ezek nem voltak befolyással az iskolai életére.

Elmondta, hogy minderről azért is beszél, mert ha a jövőben más hasonló helyzetbe kerülne, mint ő, akkor talán jobban tudja majd kezelni a támadásokat és a környezetét is.

168ora.hu

Related posts

Leave a Comment