A közpénzpumpa sem segített Mészáros Lőrinc egykori húsüzemén

Megosztás

A gyárat azután is milliárdokkal sámfázták ki, hogy a leggazdagabb gázszerelő túladott alkalmi befektetésén.A bíróság fizetésképtelenné nyilvánította a Bakony Hús Kft.-t  és elrendelte  a felszámolását – értesült a 24.hu. Emlékeztetnek: arról a veszprémi húsüzemről van szó, amely Mészáros Lőrinc felcsúti multimilliárdos céghálójába tartozott 2016 nyaráig, és amelyiknél a tulajdonosváltás után sem apadtak el a közpénzforrások. A bírósági végzés június elején kelt, a sorsdöntő felszámolás iránti kérelmet pedig áprilisban adták be – ekkor, áprilisban derült ki az is, hogy Puskás-kolbásszal akart tarolni Mészáros Lőrinc a vergődő magyar sertésfeldolgozók között, de 1,2 milliárd forint tőkeemelés után dolga végezetlen eladta a Bakony Hús Kft.-t. Az új tulajdonos sem tudott kasszát robbantani, azt, hogy milyen nehéz helyzetbe került a veszprémi üzem, azt itt ecsetelte az Index. Pedig papírforma szerint több mint kétmilliárd forint közpénzzel próbálták egyengetni a cég útját.A finanszírozók között volt Matolcsy György jegybankelnök rokonának bankja, az azóta már bedőlt Növekedési és Hitel Bank Zrt., erről árulkodott egy 600 millió forintos jelzálogbejegyzés, és a hitelbiztosítéki nyilvántartásban 1,458 milliárd forinttal felbukkant a kormány bankja, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. is. A Portfólió áprilisban még arról cikkezett, hogy uniós támogatásra érdemesítették a Bakony Húst. Az uniós gazdaságfejlesztési operatív programból (GINOP) csaknem 750 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, a veszprémi telephely komplex technológia- és infrastruktúra-fejlesztésére. Figyelemre méltó, hogy az idén márciusban zárult pályázat 48 győztese közül csupán négyen jutottak a maximális összeghez, ebbe az elitcsapatba fért be a Bakony Hús. (Az állam által többször kistafírozott Pápai Hús is szerepelt a győztesek listáján, igaz, csak 747 millióval.)Májusban még arról szóltak a hírek, hogy az említett, 750 millió forint uniós támogatás nem veszett el végérvényesen, sőt a cég eladásáról tárgyalnak, befektető mentheti meg a húsfeldolgozót. A cégközlönyben megjelent hirdetmény szerint azonban invesztor helyett a felszámoló, Marjasné  Endrédi Zsuzsa  vette át az irányítást Veszprémben – írja a hírportál. A cikket teljes terjedelmében itt olvashatják el.

népszava.hu

Megosztás

Related posts

Leave a Comment