Megszűnt az FM1 Rádió Miskolcon

Megosztás

Ismét megszűnt egy helyi rádió, ezúttal Miskolcon. Éjszaka beszüntette tevékenységét az FM1 Rádió Miskolc.

A kisközösségi rádió az FM 107,0 MHz-en sugárzott Miskolcon.

Az FM1 Rádiót a médiaszolgáltatási jogosultsága lejárta miatt kapcsolták ki.

A Facebookon előzetesen, még a lekapcsolás napját megelőzően azt írták, jó ideje készültek az utolsó napra, mert szerettek volna ugyanolyan vidáman távozni, mint amilyen az érkezésük és az itt létük volt az elmúlt években.

Az utolsó napon három olyan műsorral búcsúztak a miskolci közönségtől, amelyek nagyban segítettek az FM 1 Rádió nevét öregbíteni. Szólt a a Disco Patkányok a 100 legjátszottabb dalával, majd a Country Járat hangzott el Mándity Lászlóval, végül a 18 éves Crazy Jam következett, benne mixekkel KisGaGával és Leccgo Szaby-val.

„Mi nem vagyunk szomorúak, ti sem legyetek! Imádtuk csinálni, ez nyolc évig volt az életünk” – írták a Facebookon.

A kisközösségi rádiót működtető kft. médiaszolgáltatási jogosultsága 2011.07.09-én kezdődött.

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nyilvántartása szerint Magyarországon az FM1 megszűnése miatt mindössze 16 kisközösségi rádió maradt az éterben.

FM1 Radio Miskolc 107 MHz utolso percek from FLaci81TDI on Vimeo.

Mint ahogy arról elsőként a Media1 beszámolt, jelenleg egy másik nagyvárosban, Szegeden az ország legrégebbi kereskedelmi rádiója, a Rádió 88 jövője is bizonytalanná vált. Ugyanis a Médiatanács törvénytelenséget elkövetve nem hozott határozatot a rádió médiaszolgáltatási jogosultsága ügyében, holott az augusztus 31-én lejár, így legkésőbb június végéig határozatot kellett volna hoznia. Az ügy miatt mostanra már több mint 12 ezren tiltakoznak a Facebookon.

media1.hu

Megosztás

Related posts

Leave a Comment