Kivégzéshez hasonlította az ügyész a dövényi gyilkosságot 18+

Megosztás

Tavaly, február 4-én vasárnap két férfi és egy nő halálra szurkálta a pincében a 28 éves V. Albertet. A gyilkosságot pedig végignézették az áldozat barátnőjével.

A gyanúsítottakat már másnap elkapták, helyiek voltak, igazi keményfiúk, bár az egyikük akkor már jó ideje nem élt Dövényben, de akkor éppen hazautazott látogatóba. A vád szerint a gyilkosságot V. Simon és az unokatestvére, V. József követték el, vagyis Rocco és Pepes, ahogy Dövényben hívják őket. A vád ellenük előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, illetve személyi szabadság megsértése. Rocco szintén jelenlévő élettársát, M.-et pedig bűnsegédlettel vádolják.

A vádirat alapján az események a helyi kocsmában kezdődtek, ott italozott Rocco, Pepes és a későbbi áldozat. Aztán az este átment egy házibuliba, ahol V. Albert a vádirat szerint megsértette Roccóékat. Ami ezután következett, az horrrorfilmbe illik:

  • Rocco élettársa, M. hozott egy autót tele késekkel.
  • Időközben helyszínre érkezett V. Albert élettársa, G., aki megpróbálta hazavinni a férfit, mert úgy vélte, Roccóék veszélyesek.
  • De végül mindannyian beültek az autóba, és Putnok felé vették az irányt.
  • Útközben V. Albertet megszúrták, barátnőjét megfenyegették.
  • Végül Rocco rokonainak pincéjében kötöttek ki, ahol barátnőjének szeme láttára szurkálták halálra az áldozatot.
  • A nőt utána másnapig fogva tartották, sőt, kötelezték arra, hogy segítsen eltűntetni a barátja holttestét.
  • Végül másnap sikerült elszöknie és feljelentést tennie.

Az ügyész kedden megtartott vádbeszédében azt mondta, a vádbeli tényállás leginkább a barátnő vallomásán alapul, akit valamilyen megmagyarázhatatlan okból – talán az édesanyja iránt érzett szimpátia miatt – a vádlottak életben hagytak, így beszámolhatott a történtekről.

Más kérdés, hogy az ügyész szerint így is súlyos lelki sérülést szenvedett: poszttraumás stressz alakult ki nála. A tanúvallomását korábban online közvetítéssel tette, hogy ne kelljen egy tárgyalóteremben ülnie a vádlottakkal és azok családtagjaival, a keddi tárgyalásra pedig rendőrök kíséretében érkezett. Mindezek ellenére az ügyész szerint G. szavahihetősége egyszer sem kérdőjeleződött meg.

Az ügyész által elmondottakat hallgatva viszont érthetővé válik a fiatal lány félelme: a vádlottak nem csak brutálisan megkínozták a barátját a putnoki pincében – rengeteg szúrásnyomot találtak a férfi testén -, de aztán rákényszerítették a nőt, hogy segédkezzen az agonizáló, haldokló, majd a már halott élettársának mozgatásában, vetkőztetésében.

A gyilkosság brutalitásáról mindent elmond, hogy a vád szerint Rocco már az autóban lenyalatta a nővel az ujjáról az éppen megszúrt barátjának a vérét, a pincében pedig maga is lenyalta a kardról vagy a késéről a férfi vérét, de olyan mennyiségben, hogy később hányt is tőle. A barátnőt pedig kényszerítették arra, hogy a földről, falról plafonról mossa fel a vért.

Az ügyész egy idő után már nehezen talált szavakat a gyilkosság jellemzésére, kivégzésszerűnek nevezte, amit a gyilkosok emberi mivoltukból kivetkőzve vittek véghez, éppelméjű ember számára felfoghatatlan módon.

Végül, hiába ismerte be mindegyik vádlott, hogy ott volt, hárman közülük a gyilkosságnál és a kocsiban is jelen voltak, mégis, mindegyikük felmentést kért, mintha V. Albertet nem is gyilkolta volna meg senki se.

Az ügyész amúgy a vádbeszédben kitért rá, hogy az ő álláspontja szerint semmi kényszer nem játszott közre egyik vádlott esetében se, M. ráadásul józan is volt, szinte értelmi szerző szerepet játszott, és még akkor is higgadt és kedélyes tudott lenni, amikor Putnokról hazafelé, a holttesttel a csomagtartójukban megállította őket egy rendőrjárőr (majd egy helyszíni bírsággal továbbmehettek, a holttestet nem vették észre).

A vádlottak az utolsó szó jogán mind azt mondták, hogy sajnálják, és megbánták.

  • Rocco hangsúlyozta, hogy csak bizonyos részben volt bűnös, azt is megbánta.
  • Pepes azt mondta, megbánta már azt is, hogy aznap hazautazott Dövénybe, és nem igaz, amit Rocco állít róla.
  • M. kiemelte, hogy vallomást tett, és a helyszíneken is végigvezette a nyomozókat. Sírva nevezte szörnyű napnak és sajnálatos éjszakának a gyilkosság időpontját, azt mondta félelemből tette, amit tett, és nagyon megbánta, helyet cserélne az áldozattal, ha lehetne.

A bíró megkérdezte V. Albert jelenlévő édesanyját, és a rendőrök gyűrűjében ülő G.-t is, hozzá akarnak-e valamit fűzni. Az édesanya halkan, a fejét rázva, G. határozottabban azt mondta,

nem.

Ítéletet a jövő héten hirdet a bíróság.

444.hu

Megosztás

Related posts

Leave a Comment