Alig húsz percet kapott Orbán Trumptól

A 16 perces közös sajtótájékoztatón egy-két percig volt szó az amerikai-magyar kapcsolatokról.Orbán Viktor nyolc után 11 perccel érkezett a Fehér Házhoz, amelynek egyik bejáratánál Donald Trump személyesen fogadta a magyar kormányfőt. Kezet fogtak, üdvözölték a fotósokat, majd beléptek az épületbe, ahol a protokoll szerint bejegyzést írt a vendégkönyvbe, majd következett az alig több mint húsz percig tartó négyszemközti megbeszélés, utána pedig a közös sajtótájékoztató. A magyar kormányfő az ovális irodában megköszönte a meghívást és elmondta, hogy várakozásai szerint erősíteni lehet majd a két ország stratégiai szövetségét, és globális politikai kérdéseket is meg akar beszélni. Szerinte 
sok kérdésben hasonló a megközelítésük az amerikai elnökkel, itt meg is ragadta a lehetőséget, hogy kiemelje az illegális migráció és a terrorizmus elleni harcot.Trump elmondta, hogy Orbán hozzá hasonlóan ellentmondásos személyiség, de ez nem baj. Sok szempontból nagyszerű munkát végzett és rengeteget tett a keresztény közösség megvédéséért.  Azt is mondta, hogy a delegációk megbeszélésén szó lesz a NATO-ról, kereskedelmi kérdésekről is. A sajtótájékoztató hátralévő részében főként a Kínára kivetett importvámokról beszélt, az újságírók erre vonatkozó kérdéseire reagálva. Az amerikai elnök egy kérdésre Orbánról két gondolatot mondott még, nevezetesen hogy„kemény ember, de nagyon tisztelik hazájában”, valamint hogy „Európában azért támadják, mert máshogy kezeli a migrációt mint az európai vezetők többsége.”Ehhez Orbán annyit tett hozzá, hogy boldogan szolgálják nemzetüket.A közös sajtótájékoztató 16 percig tartott, ebből összesen nagyjából két percet beszéltek az amerikai-magyar viszonyról. Trump kapott kérdést Kínával, az amerikai belpolitikával kapcsolatban, de még egy Afrikában eltűnt amerikai állampolgárról is, akit Franciaország segítségével találtak meg. A végén már Donald Trump próbálta rávenni az újságírókat, hogy kérdezzenek Orbántól is, de hiába, a magyar miniszterelnökhöz egyetlen kérdést sem intéztek.A tájékoztató után következett a plenáris megbeszélésre, amin magyar oldalról többek között részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kumin Ferenc európai és amerikai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, valamint Budai Gyula miniszteri biztos, míg Trump mellett ott volt Mike Pence amerikai alelnök, és John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó is. 

népszava.hu

Related posts

Leave a Comment