A Műút folyóiratnak nincs pénze kinyomtatni a már elkészült lapszámát

A Műút a februári, már nyomdakész lapszámot nem tudja nyomdába adni – olvasható a közleményükben. „Ennek oka, hogy az NKA Szépirodalom Kollégiuma a támogatni szándékozott év (2019) márciusának elsején írta ki a pályázatát, amiből a korábbiak ismeretében, s az ügyrend szerint — sikeres pályázat esetén — júliusban esedékes folyósított támogatás.” Nem elírásról van szó, a magyar folyóiratok legfontosabb támogatója tényleg csak az április 1-ei határidő után lát neki értékelni a 2019-es pályázatokat. Ez nyilván nem csak a Műútnak, hanem minden folyóiratnak problémát jelent, de az ő költségvetésüket az is megviseli, hogy…

Read More

Péniszen lőtte magát az engedély nélkül tartott pisztolyával egy fegyvertulajdonos

Az eset Indianában történt. A 46 éves Mark Anthony Jones szokásos reggeli sétájára indult el, felkapta a Hi-Point típusú 9mm-es kézifegyverét és bedugta a nadrága övrészébe. A rakoncátlan kis pisztoly, amihez ráadásul Mark Anthony Jones-nak semmiféle papírja nem volt, menthetetlenül csúszni kezdett lefelé. Amikor Anthony Jones kezével odakapott, hogy megállítsa a csupasz pisztoly lecsúszását, a fegyver hirtelen elsült, s a pisztolycsőből a golyó a pénisz irányába távozott. És talált is. Az ügyész még fontogatja, hogy Jones-nak a gyógyulás után szembe kell-e néznie a törvényszegés vádjával is. Forrás: Magyar Narancs

Read More

Minden szomszédunknál olcsóbb 1 GB mobiladat, mint nálunk

Magyarország szomszédjai közül (ha Ukrajnát nem nézzük) Ausztriában a legolcsóbb 1 Gb mobiladat átlagára: kevesebb mint 2 dollár. Hasonlóan alacsony átlagárral büszkélkedhet Románia, Szlovéniában pedig csak kevéssel többet, 2,21 dollárt kell egységnyi adatért fizetni. Szerbiában (4,83 dollár), Horvátországban (4,89 dollár) és Szlovákiában (5,56 dollár) már más árkategória a mobilinternetezés, de még így is jócskán le vannak maradva Magyaroszágtól, ahol 6,56 dollár 1 Gb mobiladat átlagára, ami világszinten a 135. legolcsóbb. Ukrajnáról meg ne is beszéljünk, mert ott a magyar ár tizenketted részébe, 0,51 dollárba kerül 1 Gb mobiladat. Mindez a…

Read More

Receptolvasás közben is tud szavazni az államtitkár

Cseresnyés Pétert, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárát épp sajtófigyelés közben érte szavazás a parlamentben. De hiába tartott épp a recepteknél egy magazinban, és hevert előtte a Bors, valamint a MUNKAKERÜLŐK szalagcímmel hasító Magyar Hírlap, meg tudta nyomni azt a bizonyos gombot.

Read More

Tömegesen mészárolják a gólyákat Libanon felett

Tavasszal a költöző madarak Európa és Kelet-Ázsia felé veszik az irányt, hogy ott fészket rakjanak és szaporodjanak. A közel-keleti keleti útszakasz, azaz az Európa felé érkező madarak útvonala, mert erre kerülik el a Földközi-tengert, hogy inkább a szárazföld felett repüljenek a madarak. A  több mint fél millió fehér gólya útvonala Libanonon keresztül vezet, ahol mára egyfajta nemzeti sport lett a költöző madarak levadászása. Szegények és gazdagok egyaránt örömüket lelik abban, hogy gyakorlatilag mindenre lőnek, ami mozog a levegőben.  Fotó: Committee Against Bird Slaughter (CABS) / Facebook Egyébként nemcsak Libanon, de…

Read More

Feleszmélt a vezetés: Elmarad a pénteki bál

Sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy Miskolc kedvenc klubja vigazságot szervez, míg az egyesület gerincét adó focicsapat két csúfos vereséget tudhat magáénak, amelyeknek hála beparkolt a kieső zónába. A klub vezetése is ráébredhetett arra, hogy jelen pillanatban nem az ujjongásé kéne legyen a főszerep, hiszen hivatalos közleményben mondta vissza az eseményt: Klubunk azzal a céllal hívta életre a DVTK Bált, hogy szurkolóink, támogatóink, sportolóink közösen, egy családként, sportközösségként találkozhassanak, és közösen segíthessük jótékonysági célkitűzésünket, a Rakaczki Bence Alapítvány működését. Megosztás Facebook -onTweetpin A DVTK család számos sportág, több ezer sportoló és…

Read More

Zsákokba rejtett, feldarabolt holttestet talált két kamasz

Kamasz fiúk fedeztek fel Jászalsószentgyörgyön, egy elhagyatott vízelvezető árokban emberi maradványokat – írja a Blikk. A feldarabolt holttestet két zsákba rejtették, a rendőrség tájékoztatása szerint feltehetően emberölés történt. Egyelőre nem tudni, ki az áldozat (csak annyit, hogy egy kisebb termetű, kreol bőrű férfi volt), ahogy azt sem, ki ölhette meg. A helyiek közül többen is azt állítják, a közelmúltban senki nem tűnt el a településről, szerintük nem helyi az áldozat. A rendőrségi tájékoztatásban megadtak néhány adatot az azonosításával kapcsolatban: a feldarabolt férfi 166-170 cm körüli, sovány testalkatú. Bőre kreol, rövid, sűrű…

Read More

Ultimátumot kapott a Fidesz – azonnal le kell állítaniuk a Brüsszel elleni kampányt

Manfred Weber szerint három feltétel teljesülése esetén maradhat a Fidesz az Európai Néppártban. Azonnal és végleg le kell állítani a magyar kormány Brüsszel elleni kampányát – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje a Bild című német lapnak a Fidesz EPP-tagsága megőrzésének feltételeiről. Manfred Weber a lap szerdai számában megjelenő interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint kifejtette, hogy a Fidesz EPP-tagságának megszüntetését három feltétel teljesülése esetén lehet elkerülni. Az első feltétel az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke “azonnal és végérvényesen…

Read More

Gulyás Márton miatt dobták ki a Vadhajtásos Bede Zsoltot a Pesti Srácok kocsmájából

A tegnapi nap Gulyás Márton politikai aktivista, a Partizán című műsor – Facebook csatorna és aloldalunk – vezetője a Pesti Srácok nevű kormányzati politikai blog videoműsorának, a Polbeatnek a vendége volt, melynek felvételét a kormánypárti média körében igen népszerű, R56 – „Revolution ’56 Szabadságharcos Söröző” – nevű helyen tartották. Habár az adást végül törölték, mintha nem is lett volna, Gulyás beszámolt róla a Partizán facebook oldalán, valamint több videóban is megörökítette a botrányos eseményt. Az egy dolog, hogy a Polbeat műsorvezetői, Huth Gergely és Szarvas Szilveszter olyan dolgokkal vádolták Gulyást, melyek tényszerűen nem…

Read More

Összevesztek az úrvezetők egy miskolci benzinkúton, az egyiknél véletlenül volt egy székláb, azzal verte a többieket

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 27, egy 21 és egy 28 éves helyi férfival szemben. Március 4-én 18 óra 30 perc körül egy miskolci töltőállomáson parkoló, illetve közlekedő autó nem fért el egymás mellett. A járművek sofőrjei egymást hibáztatták a kialakult helyzetért, majd a hangos kiabálást követően a parkoló autó sofőrjéhez csatlakozott annak testvére is. A vita verekedéssé fajult, amelynek során a korábban, a parkoló autó mellett elhajtani szándékozó autó vezetője egy széklábbal próbálta ellensúlyozni a kialakult létszámfölényt. A rendőrök azonosították,…

Read More