Szájer: Meg kell törni a baloldali diktatúrát Európában

Szájer József az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: A Fidesznek is le kellett mondania dolgokról, el kellett viselnie a méltánytalan kritikákat azért, hogy az Európai Néppárt egységes maradjon. A Fidesz EP-képviselője szerint a Fidesz is tett kompromisszumokat, „eltűrték, hogy a fejükhöz vágtak olyan dolgokat, amik valótlanságok vagy méltánytalanok”. Szájer úgy véli, az Európai Néppárt mindig nagyon toleráns volt a baloldal felé, és az olyan politikai erők felé, mint a lengyel vagy az olasz kormánypárt, nem lehetett nyitni. Ezt a fajta baloldali diktatúrát, baloldali hegemóniát kell megtörni Európában, azzal, hogy az Európai Néppárt nyitottnak…

Read More

Fontos pert vesztett el a magyar állam – sok milliárdot bukhat az ország

Magyarországnak 73 millió eurót plusz kamatokat kell fizetnie a Sodexónak, az utalványos piac átalakítása miatt – döntött első fokon a Világbank mellett működő választott bíróság, az International Center for Settlement of Investment Disputes (ICSID). Az utalványos piac átalakítása 2012-ben kezdődött, és a Sodexo egyike volt a 3 francia multinak, amiket az Orbán-kormány kiszorított az étkezésiutalvány-piacról a cafetériarendszer átalakításával. Ennek lényege az volt, hogy megemelték az étkezési utalványok adótartalmát, míg az újonnan bevezetett, állami cég által kiállított Erzsébet-utalványoké és a szintén új (OTP-s, K&H-s és MKB-s) Széchenyi pihenő (Szép) kártyáké alacsony…

Read More

Egy kilométeren belül két irodát bérelnek közpénzen a fideszes képviselőnek

Egy kilométeren belül két irodát bérelnek az adófizetők Hubay György fideszes országgyűlési képviselőnek Miskolcon. Ez derült ki legalábbis Jakab Péter jobbikos politikus Facebook-posztjából, amely felidézte: a HVG már korábban megírta, van egy fideszes országgyűlési képviselő, akinek havi mintegy félmillió forintért bérel irodát az Országgyűlés Hivatala a képviselő volt munkaadójától, a Miskolc Holdingtól. Hubay György ennyiért ráadásul nem is Budapest valamely frekventált pontján vett ki egy ingatlant, hanem Miskolcon, méghozzá annak belvárosában, a Széchenyi utca 94. szám alatt. Hubay György Fotó: Soós Lajos / MTI „Szerettem volna megtudni, miért ilyen drága, ezért közérdekű adatigényléssel fordultam…

Read More

Már csak részben szabad Magyarország a Freedom House szerint

195 országot vizsgált meg idén is a Freedom House, felmérve a demokratikus rendszer állapotát ezekben az államokban. Noha már korábban is kapott súlyos kritikákat a magyar jogállamiság helyzete, egy év alatt tovább romlott a megítélésünk, hiszen korábbi, „szabad” besorolásunkat most először „részben szabadra” rontotta a nemzetközi jogvédő szervezetet. A Freedom House 2019-es világjelentésében a 195 vizsgált országból 86-ot minősítettek szabadnak, 59 a részben szabad kategóriába került, 50 pedig a nem szabad kategóriába. IDÉN MAGYARORSZÁG MÁR CSAK 70 PONTOT KAPOTT, TAVALY ÓTA ÚJABB KÉT PONTTAL RONTVA DEMOKRATIKUS EREDMÉNYEIN. A SZERVEZET SZERINT LEGALÁBBIS AZ…

Read More

Megint úgy karambolozott egy román sofőr, hogy közben élőzött a telefonján

Élőben közvetítette egy balesettel végződött előzését az A3-as észak-erdélyi autópályán egy romániai kisbusz sofőrje, írja az MTI a Mediafax hírügynökség alapján. A kisbusz hétfőn délelőtt külföldön dolgozó román vendégmunkásokat szállított Maros megyébe, és a Kolozsvár mellett elhaladó autópályán egy nyerges vontató előzésébe kezdett. A romániai hírtelevíziók által is bemutatott felvételen látható, hogy a kisbusz a menetirányokat elválasztó szalagkorlátnak csapódik, aztán felborul. A felvételt jobban megnézve látszik, hogy a kisbusz borulásakor a mögötte haladó autó még elmegy mellette, azaz el tudta kerülni az ütközést. A balesetben a sofőr és a jármű négy utasa…

Read More

Tanulságos videó: Vajon mennyire változott azóta a hazánkról alkotott kép?

Tavaly október elején, a Sargentini-ügy, és az azt kiváltó hazai kormánypárti elégedetlenség kapcsán született a következő videó. Kiábrándító, hogy egy holland műsorban élesebb képet festenek a magyarországi helyzetről, mint a legtöbb hazai sajtótermékben. Azóta egyébként történt pár olyan dolog, ami egy rendes jogállamban lemondások és börtönbüntetések sokaságához vezetett volna, ám nálunk csak legyintettek rá. Vajon, ha most készülne egy hasonló videó a magyar fejetlenségről, mik lennének a kardinális pontok? Az Elios-botrány, az év végi tüntetéseket semmibevevő kormányreakció, az MTVA-pankráció, a Gundel párszázas ajánlatai, vagy a fideszes médiabirodalmat kritizáló médiaguru lemondatása?

Read More

Kocsis Máté nem győz bocsánatot kérni a jobboldali újságíróktól

Levélben kért bocsánatot a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté a kormánypárti újságíróktól a jobboldali médiaholding éléről hétfőn leváltott Varga István szavai miatt. Mint arról beszámoltunk, Varga István, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnöke egy békéscsabai helyi tévének adott interjúban arról beszélt, hogy a kormánnyal szemben kritikus sajtó igényesebb és jobb minőségű, mint a kormánypárti sajtótermékek, ő pedig nem azt szeretné látni, hogy „minden szép és jó és mindenki jól szerepelt, és a kormánynak csak hibátlan döntései vannak”. A Pesti Srácok (amely egyébként kívül maradt az alapítványon) közzé is tette a Kocsistól kapott levelet, amely mindenképpen…

Read More

Ha igazat mondasz, repülsz a NER-ből: Rogán vitte a selyemzsinórt a jobboldali médiát ekéző Varga Istvánnak

Hétfőn este váratlanul felajánlotta lemondását a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának elnöke. Varga István az MTI-n keresztül szűkszavú közleményben tudatta döntését. Az MDF-es, majd fideszes parlamenti képviselői múlttal rendelkező ügyvéd csak néhány hétig volt az újonnan létrejött fideszes médiabirodalom legfőbb ura. A jelenleg 476 médiaterméket összefogó konglomerátum alig több mint két hónapja, november végén jött létre, amikor néhány óra alatt a komplett jobboldali médiatulajdonosi hálózat felajánlotta saját termékeit az alapítványnak. Azóta oda tartoznak a megyei lapok, a Hír TV, az Echo TV, az Origo.hu kiadóvállalata, a Magyar Idők (holnaptól: Magyar Nemzet), a Bors, a…

Read More

Közösen tüntet az ellenzék Orbán Viktor évértékelője után, majd az ÁSZ elé vonul

A Jobbik sajtóosztálya küldött ki egy közleményt (frissítés: azóta a többi párt sajtóosztálya is kiküldte ugyanezt a közleményt), amelyben vasárnapra, február 10-re közös ellenzéki tüntetést hirdetnek meg. Az Orbán várbéli irodája elől induló tüntetők az Állami Számvevőszék épületéhez vonulnak. A Jobbik közleménye: „Az ellenzéki pártok közös demonstrációt tartanak február 10-én, vasárnap délután a várbeli Szent György téren, Orbán Viktor új irodája előtt. Közösen fogjuk felemelni a szavunkat a munkavállalók életét megnehezítő rabszolgatörvény ellen, elmondjuk mi maradt ki Orbán Viktor évértékelőjéből, majd a rendezvény után az Állami Számvevőszék székháza elé vonulunk,…

Read More

Nagy tervek a vidéki sajtó felszabadítására

Elszánt hangulat uralkodott az ÚJRATERVEZÉS – Hogyan építsük újjá a vidéki nyilvánosságot? címmel megrendezett budapesti konferencián, amelyet a Nyomtass te is! hetilap és mozgalom szervezett a hétvégén. Az eseményen stratégiai megállapodást írtak alá a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalommal, amelytől azt remélik, hogy még több kistelepülésre tudják eljuttatni a valódi híreket. Száznál is többen vettek részt – köztük szakértők, újságírók és vidéki független hírportálok szerkesztői – az ÚJRATERVEZÉS című konferencián. Teljes egyetértés mutatkozott abban, hogy túl kell lépni a vidéki médiahelyzet elemzésén, mert ezzel mindenki tisztában van. Mostantól a…

Read More