A NER gyermekei így ünnepelték idén a Mikulást – Rogánék nem aprózták el

A képek tanúsága szerint a NER közeli gyermekekhez az idén is gazdag Mikulás érkezett. S nem csak, hogy bőven vitt ajándékot, de díszes kísérettel állított be, például Rogán Antalék családjához is. A Rogán Cecília által megosztott képeken jól látszik, a Nagyszakállút manók is kísérték, akik zenéltek, szórakoztatták a gyerekeket. Először csak mémnek gondoltuk a fotót, de Sarka Kata hivatalos Intsgram-oldalán is megtaláltuk ugyanazt a képet, csak a saját gyermekeivel. Úgy tűnik, a Rogán és Hajdú gyerekek együtt várták a Télapót, nem hiába.

Read More

Szakszervezeti különszámmal szórja be az országot a Nyomtass te is! – ha elegen segítenek benne

A Nyomtass te is! mozgalom különszám készítésével támogatja a szakszervezetek “rabszolgatörvény” elleni országos tiltakozását. Ezt fogják osztani a december 8-ai szakszervezeti tüntetésen, valamint nagy vidéki üzemeknél. Az akciókhoz várják a csatlakozók jelentkezését. “Nem leszünk rabszolgák!” – hirdeti a Nyomtass te is! szakszervezeti különszámának nyitó cikke, amely azt is leszögezi, hogy csak az összefogás állíthatja meg a kormány munkavállalók kizsákmányolását célzó ámokfutását. A kormány tudniillik évi 250-300-ról 400 órára akarja emelni az elrendelhető túlórák számát, emellett egyről három évre növelni a munkaidőkeret elszámolási időszakát. A szakszervezetek példátlan összefogás mellett országosan tiltakoznak…

Read More

Holttestet találtak a székelyi buszvárónál

Az alig több mint ezer lelkes község felbolydult méhkashoz hasonlított péntek reggel – írta meg a Borsod Online. Futótűzként terjedt a hír: állítólag kihűlés okozta a 60 év körüli férfi halált, akire a székelyi buszvárónál találtak rá. Azonnal értesítették a mentőket, és a rendőrök is megérkeztek a Kapitány utcára. – Munkatársaink megállapították a halál beálltát, amit a feltételezések szerint kihűlés idézett elő – jelentette ki Kiss Fruzsina, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa.

Read More

Megvizsgáltak 15 millió migránst, és érdekes eredmény jött ki

A bevándorlók általában egészségesebbek, mint a gazdag befogadó országok, például az Egyesült Államok lakói és gyakran kifejezetten segítik a betegségek elleni harcot azáltal, hogy egészségügyi dolgozóként helyezkednek el az adott országban – derült ki a University College London szakembereinek tanulmányából. A The Lancet című orvosi folyóiratban publikált tanulmány szerint az olyan érvelések, amelyek szerint a bevándorlók egészségi kockázatot jelentenek és terhet rónak az egészségügyi rendszerre csupán a bevándorlásellenes érzelmek erősítésére használt kitalációk. A két éven át készített tanulmány szerint általánosságban véve a bevándorlók várható élettartama magasabb, mint a befogadó országok lakóié és kisebb valószínűséggel…

Read More

Mától kamionparkolója is van Mészáros Lőrincnek

Az Autóhof Óbarok kamionos pihenőhelyet ma adták át. Ha kamionok mennek az utakon, akkor működik a gazdaság – hangoztatta az innovációs és technológiai miniszter pénteken az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalának 43-as kilométerénél, az óbaroki lehajtónál, ahol korszerű kamionos pihenőt adtak át. Palkovics László az Autóhof Óbarok kamionos pihenőhely átadásán azt is mondta, “ha nincs mit szállítani, akkor a kamionok sem mennek”, de most nem ez a helyzet. Éppen ezért, mindenfajta olyan beruházás, mint az óbaroki, üdvözlendő – emelte ki a miniszter, aki reméli, hogy a jövőben még több…

Read More

Hisztizik a magyar kormány, hogy nem kampányolhat ugyanúgy Brüsszelben, mint itthon

Csütörtökön megállították a magyar kormány kampány-teherautóját Brüsszelben helyi hatóságok, és leszereltették róla a a liberális frakcióvezetőt, Guy Verhofstadtot becsmérlő plakátot. A kormánypárti sajtó egybehangzóan rögtön cenzúrát kiáltott, visszhangozva ezzel Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárának szavait. Százak haltak meg terrortámadásokban 2015 óta Európában, de Guy Verhofstadt mégis azt állítja, nincs bevándorlási válság. Ez őrültség! – ez volt olvasható a magyar kisteherautón, amit leszedettek a belga rendőrök. Nyilvánvalóan azért, mert uszító csúsztatásnak gondolták a politikus szavait így összekötni a terrorizmussal. A kamionon egyébként szerepel egy kamu fotó is, ami egy Izrael-ellenes tüntetésen készült. Belgiumban nem fért…

Read More

Leminősítették a magyar klubfutballt – ugorhat az Európa Liga

Az UEFA december elején döntött arról, hogy 2021-től megreformálja az európai kupasorozatait; a Bajnokok Ligája és az Európa Liga mellé, egy új sorozatot indít Európa Liga 2 munkanéven – írta a 24.hu. A terv az, hogy az új kupasorozat beindításával párhuzamosan az Európa Liga csoportkörének létszáma a jelenlegi 48-ról 32-re csökkenne. Így mindhárom kupasorozatban 32 együttes szerepelne a főtáblán – nyolc csoportban négy-négy -, és ahogy a Bajnokok Ligája csoportköréből kieső csapatok egy része számára van lehetőség a folytatásra az Európa Liga kieséses szakaszában, úgy az El-ből is lenne átjárás az…

Read More

Elkezdett pénzt osztani a magyar kormány a rászorulóknak: ja, Irakban és Kongóban

Kérj, és megadatik néked, mondja az Újszövetség. És tényleg, lelkesen támogatja az Orbán-kormány a rászorulókat és a bajba jutottakat -feltéve, hogy nem hazánkfiai. Év végi pénzosztásba kezdett a kormány – csak éppn külföldre. A Magyar Közlönyből kiderül, több mint egymilliárd forint jut majd Irakba és Kongóba. A moszuli szír katolikus és szír ortodox érsekség projektjeit 643 millió forinttal, a Richárd Testvér Kongói Betegekért Alapítvány Mbuji Mayi városában található kórházának épület- és műszerfejlesztését 321 millióval támogatja a kormány. A kárpátaljai médiafejlesztési program a jövő évben 480 millió forintra számíthat a magyar…

Read More

Két miniszter is 354 százalékkal többet keres

Süli János és Bártfai-Mager Andrea a két szerencsés nyertes: havi bruttó 5 millió forintos fizetésük 354 százalékkal haladja meg az előző évit. Az mfor.hu készített összesítést arról a K-Monitor adatai alapján, miként változott a miniszterek, államtitkárok és országgyűlési képviselők fizetése a közelmúltban. A lap cikke szerint Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért, illetve Süli János, a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter havi bruttó 5 millió forintos fizetése 354 százalékkal haladja meg az előző évit. Nem lehet azonban panaszra oka Vízkelety Mariannak és Völner Pálnak sem, jelenlegi juttatásuk 273 százalékkal több az előző évinél, 1,3…

Read More

Trafikos mintára épít médiabirodalmat a Fidesz

Eddig jobbára az államosítást vagy a privatizáció előkészítését szolgálta, amikor a kormány nemzetstratégiai üggyé nyilvánított egy-egy cégügyletet. Az egy kézben lévő jobboldali sajtóbirodalom kialakításakor – a versenyhivatali vizsgálatot elkerülendő – mégis ezt az utat választotta a hatalom. Akár az ügy fontosságát, akár annak ingoványosságát jelzi a döntés, hasonló esetre, azaz hogy magáncégek ügyleteit minősítette kiemeltnek a kormány, alig volt példa. Egész ágazatok államosítási, központosítási sorozata rajzolódik ki azokból a rendeletekből, amelyekkel a kormány egyes cégek bekebelezését nemzetstratégiailag kiemelt ügynek minősítette az elmúlt öt évben, kivonva őket a versenyhivatal piacvizsgálata alól.…

Read More