Ki korán kell, elmondhatja a véleményét a közmeghallgatáson: Közöny és hallgatás lesz idén?

Miskolc MJV Önkormányzatának Közgyűlése közmeghallgatást tart 2018. november 15-én. A közmeghallgatás kötelezően előírt önkormányzati feladat, évente legalább egyszer. A hivatalos meghatározás szerint ennek a fórumnak a célja a lakosság közvetlen bevonása az önkormányzati feladatok meghatározásába, illetve ezek végrehajtásába. Miskolcon is lehetőség nyílik a közmeghallgatáson való részvételre, mindenki elmondhatja kérdéseit, aggályait a város működésével és működtetésével kapcsolatban, a közösséget érintő ügyek vitelével kapcsolatban, kifejezheti véleményét. Ennek azonban az a kritériuma, hogy csütörtökön reggel 7 órakor éppen ne legyen az embernek semmi dolga.  Míg más városokban ésszerűen délutánra teszik az ilyen programokat, Miskolcon idén…

Read More

Miskolci lány döntötte meg Hosszú Katinka országos csúcsát

Izgalmasan telt Százhalombattán a rövidpályás úszó országos bajnokság zárónapja, több eddigi rekordnak is búcsút inthetünk. A miskolci Sztankovics Anna például 50 méter mellen már a délelőtti előfutamok során egyetlen századdal megdöntötte Hosszú Katinka 2014-es (30.66) országos csúcsát, és ezt az esti programban további hattal megjavította 30.59-re.

Read More

Belső vándorlás: ide költözik el a legtöbb borsodi

A Központi Statisztikai Hivatal 2012 után tavaly ismét felmérést készített a belföldi elvándorlásról a lakcímbejelentési rendszer adatai alapján. A jelenségnek két alapvető típusát különböztetik meg, az állandó, illetve az ideiglenes vándorlást. Alább a kutatás fő eredményei. 2017-ben 572 408-an vettek részt a belföldi vándorlásban, ami majdnem 100 ezer fős növekedés 2012-höz képest ezer lakosra vetítve 48 helyett 58 fő vándorolt az állandó vándorlások vonatkozásában a legmobilabbak a 30–34, az ideiglenes vándorlóknál a 20–29 évesek voltak a legmobilabbak a hajadon nők a vándorlási hajlandóság a 40–44 éveseknél jelentősen 2012-hez viszonyítva a leggyengébb népességmegtartó…

Read More

A DK az Unióval vizsgáltatta volna ki Kósa anyukájának cégét, de az meglepőt húzott

A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatát kéri annak az uniós támogatásnak az ügyében, amit a fideszes Kósa Lajos édesanyjának résztulajdonában álló cég nyert el. Az érintett Méker Kft. tájékoztatása szerint nem kaptak uniós támogatást. A DK önkormányzati kabinetjének vezetője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a Méker kft., amelynek felét Kósa Lajos édesanyja vásárolta meg néhány éve, a közelmúltban 123 millió forint vissza nem térítendő EU-s támogatást nyert egy pályázaton. Varga Zoltán a 24.hu cikkére is hivatkozott, amelyik szerint a sertéstenyésztéssel foglalkozó társaság három nagy értékű…

Read More

Évente 10 ezer gyerek születik hivatalosan apa nélkül

A huszonéves férfiak 90 százaléka gyermektelen, miközben 2016-ban már a születések 45 százalékánál voltak 35 évesek vagy idősebbek az apák – derült ki a napokban megjelent Demográfiai Portré egyik tanulmányából, ami a szokásoktól eltérően most nem a nők, hanem a férfiak gyermekvállalását vizsgálta meg. A gyermekvállalás tehát nem csak a nők, hanem a férfiak esetében is jelentősen kitolódott. A tanulmányból emellett az is kiderült, hogy 2016-ban az újszülöttek 11 százalékánál nem volt hivatalosan ismert az apa személye a születéskor, ami nagyjából 10 ezer gyermeket jelent. Makay Zsuzsanna és Spéder Zsolt…

Read More

Hatalmas siker! Fődíjat nyert az X – A rendszerből törölve című magyar thriller Németországban

Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című thrillere nyerte a 32. Braunschweigi Nemzetközi Filmfesztivál fődíját – számolt be róla vasárnap a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-hez eljuttatott közleményében. A németországi nagyvárosban megrendezett filmfesztiválon több mint 300 alkotást mutattak be az elmúlt napokban. A Volkswagen Filmdíjat, amelyet a szakmai zsűri ítélt oda a magyar thrillernek, Muhi András producer vette át a szombat esti díjátadón. A Liza, a rókatündér alkotócsapatának új filmje, az X – A rendszerből törölve című szövevényes thriller a Filmalap támogatásával készült. Forgatókönyvét Hegedűs Bálint és Ujj…

Read More

Újra a humor erejét használják a kétfarkúak a tehetetlen düh helyett

A Kétfarkú Kutyapárt hónapok óta háborúzik a hatóságokkal egy Felcsútra telepített buszmegálló miatt, de úgy néz ki, a gondok közepette sem veszítették el a humorérzéküket. Történt ugyanis, hogy a felcsúti időközi polgármester választáson a Kutyapárt is indított jelöltet (Mészáros Lászlót a fideszes Mészáros László ellen), a kampány során pedig építettek egy buszmegállót a miniszterelnök falujába. Aztán kaptak egy felszólítást, hogy bontsák el a buszmegállót, mert engedély nélkül építették. A buszmegállót elvitték a hatóságok, és Hódmezővásárhelyen talált új otthonra. A párt most éppen a rendőrség buszmegállók elleni látszólagos harcát próbálja meg kihasználni, méghozzá…

Read More

A Jobbik beperli Volner Jánost – szerintük hazudozik a kizárt politikus

“A Jobbik és több magánszemély is megelégelték Volner János hazudozásait, és beperlik a volt alelnököt. Perek indulnak továbbá azon, magukat sajtóterméknek nevező orgánumok ellen is, akik átvették Volner hazugságait. Sajnálatos, hogy Volner János manapság a kormánymédia első számú celebjeként tetszeleg, ahelyett, hogy Novák Előd új pártjának gazdasági kabinetjét fejlesztené…” – írja vasárnapi közleményében a Jobbik. Volner Jánost – 17 támogató, négy ellenző és három tartózkodó voks mellett – október 5-én zárta ki soraiból a Jobbik-frakció, miután egy körlevélben ment neki a Jobbik vezetőinek. Emiatti tiltakozásul lépett ki a képviselőcsoportból Apáti István és…

Read More

Félmeztelen feministák rohanták meg Trump konvoját Párizsban

A Femen aktivistái tiltakoztak Donald Trump konvoja előtt vasárnap Párizsban, hármójuknak sikerült is áthatolniuk a biztonsági kordonon, amikor az amerikai elnök limuzinja elhaladt előttük a Champs-Elysées sugárúton a Diadalív felé az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumi ünnepségén. Az MTI francia rendőrségi források alapján azt írja, a tömegbe vegyült aktivisták a kordonokon átjutva indultak Trump limuzinja felé, de a félmeztelen nőket még a korlát mentén feltartóztatták, majd azonnal előállították. “Franciaország a békét ünnepli ezzel a ceremóniával, de a meghívott államfők fele felelős a világ legtöbb konfliktusáért” – mondta a Femen részéről Constance Lefevre. Az első…

Read More

Bár ne szólalt volna meg a luxusfeleség

A Luxusfeleség, Vasvári Vivien, monoklis fotója pénteken az egész bulvársajtót bejárta, hiszen nem csupán maga a fotó hatásos, hanem kifejezetten kemény szavakkal kommentálta a képét. A posztjában a családon belüli erőszakra igyekszik felhívni a figyelmet, amiben, mint írja, neki is volt már része. Bár ennek részleteibe nem ment bele, nem osztotta meg, hogy milyen mértékben volt áldozata az erőszaknak, arról viszont hosszan írt, hogy mit gondol azokról, akik benne maradnak egy abuzáló kapcsolatban. Ami pedig igazán érdekes a posztban, hogy olyan, mintha az áldozathibáztató közhelyszótárból másolta volna ki a szavait – írja…

Read More