Ismét medvét láttak, ezúttal Sajókeresztúrban nézett szét

Nem csillapodik a „medve-láz”, újabb állatot láttak Sajókeresztúrban. Ez vajon a most szabadjára engedett medve, vagy új országjáróval van dolgunk? – írja a Minap.hu. A Keresztúri Krónika azt írja Facebbok oldalán, települési térfigyelő kamerarendszeren jól kivehetően egy nagytestű medve szaladt át a Főtéren, a volt Takarékszövetkezet felől reggel 6 előtt. Elképzelhető a mozgási irányából, hogy a Sajó partján halad lefelé. Az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója és a Sajóbábonyi Rendőkapitány tájékoztatója szerint nem támad emberre, ha nem idegesítik. Reméljük békésen továbbvándorol. A rendőrség és nemzeti park igazgatóságának szakemberei figyelőszolgálatot tartanak.

Read More

Trump végre rácsörgött Orbánra

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke felhívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt annak kapcsán, hogy az új amerikai nagykövet a jövő héten foglalja el budapesti állomáshelyét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton. A tárgyalás részleteiről a megbeszélés után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek elmondta: Trump szerint az új nagykövet, David Cornstein nagyszerű ember, akinek az érkezése lehetőséget biztosít a kétoldalú kapcsolatok további javítására. Hozzátette, hogy beszéltek a határvédelem fontosságáról és egyetértettek abban is, hogy az az ország, amely nem tudja megvédeni saját határát, az nem…

Read More

Golyóálló üveggel kerítik körbe az Eiffel-tornyot

A terrorveszély miatt az első átmeneti kerítést 2016 nyarát húzták fel az Eiffel-torony körül, most ezt állandósítják, de golyóálló üvegre cserélik. Bernard Gaudillère, a tornyot üzemeltető cég vezetője szerint az új fal szebb és romantikusabb. Az üvegfal július közepére készül el, és 35 millió euróba került. Bernard Gaudillère mondta, hogy az új fal sziklaszilárd és abszolút biztonságos. Hogy az autós támadásoktól is védjen, betontömböket helyeznek el az üvegfal előtt.  A tornyot egyébként is felújítják a 2024-es olimpia előtt, aminek az összköltsége 300 millió euró. (BBC)

Read More

Miskolcon pihent Szabó Zsófi és családja

Wellnessezéssel töltötte a hétvégét Szabó Zsófi és családja. Nem is akárhol, a miskolctapolcai Avalon Parkban pihentek. Az RTL Klub műsorvezetője az Instagram-oldalára is kitett egy fotót, ahogyan párjával és közös babájukkal a babamedencében pózolnak. A posztból az is kiderül, ez volt a kis Mendel első nyaralása és az újdonsült szülők nagyon izgultak,  milyen lesz egy fél éves babával szállodába menni, de felesleges volt, mert minden percét élvezték.

Read More

Felmatricázták a Fidesz-irodákat: „Kivándorlást támogató szervezet”

Ragadós a példa: az erzsébetvárosi és a hegyvidéki Fidesz-irodákra valakik felragasztották, hogy „Kivándorlást támogató szervezet” – írja a 444.hu. Először Hollik István rögzített egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát az Amnesty székhelyének ajtajára, majd a KDNP ifjúsági tagozata ragasztott a Menedék irodájának bejáratánál (és igen, pont egy csillagos háznál). Hollik rögtön az elején leszögezte, hogy„MINDEN bevándorláspárti szervezethez el fogunk menni”, és ezzel nagyon nehéz szituációba kergette bele a kormánypártokat: ha ugyanis valakit véletlenül nem matricáznak össze, akkor arról a szavazóik még azt hihetik, hogy nem támogatják a bevándorlást. Tovább bonyolította a helyzetet,…

Read More

Működött köztünk a kémia, megadtam neki a számomat – mondta Trump a koreai diktátorról

Donald Trump péntek reggel tovább folytatta az észak-koreai diktátor tömjénezését. A Fehér Ház kertjében arról beszélt újságíróknak, hogy Kim Dzsongun – aki totális diktatúrát működtet és megöl mindenkit, akit gyanúsnak tart – „keménykezű” és „erős vezető”.„Amikor ő beszél, a népe figyelmesen hallgatja. Azt akarom, hogy az én népem ugyanezt tegye” – folytatta a gondolatmenetét. Amikor később egy újságíró visszakérdezett, hogy pontosan mit várna el az amerikai néptől, Trump azt mondta, hogy ez egy szarkasztikus megjegyzés volt csak – olvashatjuk a 444.hu-n. Arról is beszámolt, hogy megadta a közvetlen számát az észak-koreai…

Read More

“Soros-hajónak” nevezi a Fidesz a gyerekekkel teli menekülthajót

Az olasz partoktól elküldött hajón lévők több mint ötöde kiskorú, de Hidvéghi Balázs szerint ez egy “Soros-hajó” – olvashatjuk a HVG.hu oldalon. Az Aquarius migránshajó egy “Soros-hajó” – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten egy sajtótájékoztatón, ahol arról beszélt, iparszerűen zajlik évek óta az a gyakorlat, hogy “a Soros-hálózat hajói kvázi együttműködve az embercsempészekkel” szállítják át Európába az emberek tömegeit. Szerinte az átszállított emberek nagy többsége nem jogosult a menekültstátuszra, hanem gazdasági bevándorlókról van szó. Az Aquariuson 629, a Földközi-tengerből kimentett menedékkérő van, de a járművet sem…

Read More

Manipulálhatták a híres stanfordi börtönkísérletet

Egy újságíró olyan hangfelvételt talált, amely szerint a börtönőrök bőrébe bújt egyetemistáknak előre megmondták, hogy bánjanak keményen a “fogvatartottakkal” – számol be róla a HVG.hu Megrendezett lehetett minden idők egyik leghíresebb szociálpszichológiai kísérlete, a Philip Zimbardo nevével egybeforrt stanfordi börtönkísérlet. Ennek során a tudós és csapata azt az elméletét próbálta gyakorlati úton bizonyítani, hogy a börtönőröknek és a foglyoknak kiválasztottak meghatározott viselkedésformákat vesznek fel, bizonyos körülmények között pedig a hatalmi alá-fölérendeltség megmérgezi a kapcsolatokat. A kutatást az Amerikai Egyesült Államok haditengerészete finanszírozta, hogy magyarázatot találjon a haditengerészet és a tengerészgyalogság…

Read More

A Viszkis jogsija két pálinka miatt ugrott

Ambrus Attila egy hete Szegeden volt egy fesztiválon, ahol nem tudott dönteni a kérdésben, hogy iszik-e vagy vezet. „Három napig voltam egy rendezvényen, szombatról vasárnapra pedig az autómat akartam átvinni a szállásomra, mert nem akartam ott hagyni, ahol parkoltam, mivel ott már nem őrizték” – mondta a Blikknek a Viszkis, hozzátéve, hogy ivott – egész pontosan két pálinkát –, de nem volt részeg. A rendőrök megállították, és a szondáztatás után azonnal elvették a jogosítványát. Ambrus most a tárgyalást várja, ahol kiderül, hogy mennyi ideig marad jogosítvány nélkül, és hogy mekkora…

Read More

Miskolci gimisek pólójában pózolt a Szikla

A hollywoodi sztár, Dwayne Johnson és a miskolci Herman gimisek sztorija folytatódott – számol be róla a Borsod Online. Nem mindennapi módon zárta ugyanis kampányfilmjét a Herman Ottó Gimnázium egyik osztálya áprilisban. A rövid videóüzenetben a Szikla, vagyis Dwayne Johnson részben magyarul biztatta a diákságot arra, hogy szavazzanak a 11/3-ra. A történet azonban itt nem ért véget, ugyanis az egyik hermanos diák elpostázott egy kampánypólót, amit a Szikla fel is vett és büszkén pózolt benne. Bár a kampányt már márciusban megnyertük, most vette fel a kampányfelsőnket Dwayne Johnson. Azért ez…

Read More