Elhúzódó lakásépítések vihetnek csődbe családokat

Míg a lakáspiac szárnyal, az építőipart az uniós forrásból megvalósuló infrastruktúra-fejlesztések és a stadionépítések repítették. Csakhogy 2020-ban egyszerre apadnak el az uniós támogatások és szűnik meg a kedvezményes áfa – írja a hvg.hu. Miután évekig alig épült új lakás Magyarországon, 2016 komoly fordulópontot hozott: két, 2015 végén bejelentett intézkedés egyszerre adott lendületet a szektornak. Az új lakások áfája 27 százalékról 5 százalékra csökkent – a kedvezményt ráadásul csak 2020-ig hirdették meg, mely a piac felpörgetésére ösztönözte a szereplőket –, miközben a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) emelkedett. A robbanásszerű beruházási ciklust a GDP évi 4 százalék feletti bővülése, a lakásépítő vállalkozásoknak kínált kedvező, 3–7 százalékkal kamatozó…

Bővebben

Folytatják a kilakoltatásokat

Vége a türelmi időszaknak, május 2-től folytatódhatnak a kilakoltatások. Az ellenzék törvényben tiltotta volna meg, hogy gyermekes családokat is utcára lehessen tenni, de a javaslatról a kormánypártok nem voltak hajlandók tárgyalni. Az ágyat is vitték tavaly szeptemberben az egyik kőbányai lakásból. A család devizahitelt vett fel annak idején, a forint gyengülésével megugrott a törlesztőrészlet, amelyet már nem tudtak fizetni. A bank elárverezte az ingatlant.  Még nem tudjuk hogyan tovább, nekünk elsősorban a két gyerek a fontos. Nem tudjuk még, megmondom az őszintét, megpróbálunk mindent, összerakni magunkat, nagyon nehéz, de…

Bővebben