Így néz ki a 37-esen kiégett autó!

Kigyulladt és teljes terjedelmében lángolt egy autó a 37-es úton, a Borsod Online adott hírt róla még a hétvégén. A fehér Skoda Szerencs irányába haladt, nem sokkal a belegrádi kereszteződéstől, amikor tűz keletkezett a motorterében, mire a Miskolci Hivatásos tűzoltók a helyszínre értek az autó már szinte teljes terjedelmében égett. Végül két vízsugárral oltották el, és az út szélén arrébb húzták, hogy ne akadályozza a forgalmat. Az autó utasainak az ijedségen kívül nem esett baja. A kiégett autó keddig volt látványosság a 37-esen utazók számára, kedden ugyanis elszállították, a fotók még…

Bővebben

Még mindig az autós nyaralás a népszerű a magyarok körében

Június 15-én hivatalosan is véget ért a tanítás, így beköszöntött az iskolaszünet. A Gfk Hungária kimutatásai alapján a családok közel 50 százaléka megy autóval nyaralni június közepétől egészen szeptember elejéig, azonban csak kevesen készülnek fel megfelelően az utazásra. Segítségül a Das WeltAuto összeszedte, hogy mire érdemes odafigyelni, ha gépkocsival vágunk neki a nagyvilágnak. A Gfk Hungária tavalyi elemzéséből kiderült, hogy a magyar lakosság kicsivel több mint fele (54 százalék) tervez utazást nyaranta, közülük a legtöbben (32 százalék) belföldi úti célban gondolkodnak, 10 százalékuk külföldre megy és 12 százalék bel- és…

Bővebben

Meghalt egy kocsiban hagyott gyerek Szlovákiában

Mikor bement a felső-árvai városi kórházba, autójában hagyta két és fél éves kislányát egy 30 éves szlovák nő. Mikor visszaért a gyermek már nem lélegzett, írja a Paraméter. Azonnal a kórház előtt várakozó mentősökhöz rohant a gyermekkel, akik már nem tudták a kislányt megmenteni. Úgy tudni, hogy a mentőápoló 46 fokos testhőmérséklet mért a kisgyermeknél. – Forrás: 444.hu / A kiemelt fotó csak illusztráció!–

Bővebben

Negyed óra alatt húsz fokkal is emelkedhet a hőmérséklet egy lezárt autóban!

Nyáron soha ne hagyjunk magára embert vagy állatot lezárt autóban, mert életveszélyes! Ha pedig a volán mögé ülünk, tartsuk észben, hogy a nyári vezetés ugyanúgy tartogat évszakhoz kötődő veszélyeket, mint például a téli. A Használtautó.hu csapata összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a nyári autózás kapcsán. Felkészültebb vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetők! Soha ne hagyjunk embert vagy állatot lezárt autóban a tűző napon! Csapatunk elvégzett egy egyszerű kísérletet, hogy bemutassa, milyen hamar életveszélyessé válhat lezárt autóban a hőség. Nagy melegben, zárt autóban akár 15-20 fokkal melegebb is lehet a benti hőmérséklet,…

Bővebben

Vasárnaptól már nem csak a forgalmit kérheti a rendőr

Vasárnaptól, május 20-tól kezdődően már nem csak a forgalmi engedélyt kell átnyújtani a rendőrnek a közúti ellenőrzésnél, hanem az autó műszaki vizsgájának papírját is. Ennek oka egy uniós rendelkezés, amely az átláthatóságot szolgálja, a vizsga papírján sokkal több adat szerepel és ezek egységesek is az Unió tagországaiban, míg a forgalmi engedély formátuma nem az. A Totalcar beszámolója szerint ez leginkább azoknak a neppereknek fájhat, akik vizsgapecsétet hamisítottak egy külföldről behozott, rettenetes állapotban lévő autóhoz, majd azt rendes műszaki vizsga nélkül helyeztették forgalomba. Fontos: egyelőre csak a május 20-a után vizsgázó autókban kell…

Bővebben

Gyalogos aluljáróba hajtott egy nő Budapesten

A Petőfi híd felé szeretett volna menni egy nő vasárnap.  Ez még önmagában nem lett volna baj, csakhogy miután a GPS azt tanácsolta neki, hogy azonnal forduljon jobbra, ő ezt meg is tette, amivel aztán rögtön be is hajtott egy gyalogos aluljáróba, írja a Blikk. Végül is nem történt tragédia, mivel egyrészt az autó kipufogója némileg fennakadt a lépcső szélén, illetve több arra járó ember segített megtartani az autót, amíg az idős sofőr ki tudott szállni. A lapnak egy autómentő szabadnapos vezetője, Bognár Lénárd úgy mesélte el, hogy először az aluljárót épp festő két férfi…

Bővebben

Menekülni próbált a BMW-s Miskolcon

Autós üldözésnek voltak többen szemtanúi Miskolcon a Tizeshonvéd utcán – írja a borsod Online. Mint olvasónktól kaptuk a jelzést egy ezüst színű BMW próbált több rendőrautó elől menekülni Miskolcon, a Tizeshonvéd utcánál azonban beérték és elfogták. Mint megtudtuk a sofőr – a hivatalos megfogalmazás szerint – megpróbált kibújni a rendőri intézkedés alól, vagyis figyelmen kívül hagyta a karjelzést, amikor le szerették volna állítani, és inkább menekülni kezdett. Nem jutott azonban túl messzire, elfogták és előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra. Az ügy körülményeivel kapcsolatban bővebb tájékoztatást holnapra ígért portálunknak a rendőrség. –…

Bővebben

Vége az elektromos autók némaságának

A jövőben csak külső hangszóróval lehet forgalomba hozni elektromos autókat. Egy hangtalanul suhanó kocsi esetében 40 százalékkal nagyobb az esély arra, hogy elüt egy kerékpárost vagy gyalogost, mert az nem hallotta a jármű közeledését. Ezért 2019 júliusától minden Európában újonnan eladott elektromos és hibrid autót hangszóróval is fel kell szerelni. Nem ússzák meg a már forgalomban lévő kocsik sem, azokba 2021-ig kell az „extrát” beszereltetni. A 20 mérföld/óra (kb. 32 km/h) sebesség alatt közlekedő járművek olyan zajt fognak hallatni, amely az utasokat nem zavarja, de a járókelők, kerékpárosok számára könnyen…

Bővebben

A 10 legnépszerűbb elektromos és hibrid autó Európában

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy miközben európai szinten folytatja mélyrepülését a környezetszennyező dízel autók értékesítése (17%-al  esett vissza az első negyedévben), addig ezzel párhuzamosan sosem látott lendületben vannak, 47%-al nőttek a részben vagy teljesen elektromos autók (hibrid elektromos, hálózatról tölthető hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos) autók eladásai. A mértékadó JATO legújabb tanulmánya eközben rámutat, hogy éppen az eladásaiban megfigyelhető kimagasló, 39%-os hibrid elektromos aránynak köszönhetően a Toyota Európa legzöldebb autómárkája, prémium márkája, a 94%-ban hibrideket értékesítő Lexus pedig a prémium márkák terén viszi…

Bővebben

A péntek az autósok legpocsékabb napja

A hét napjai közül a péntek a legveszélyesebb, legalábbis, ami az autóbaleseteket illeti: a balesetek 18 százaléka esik az utolsó hétköznapra – derül ki a K&H Biztosító  25 év kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási adatait feldolgozó elemzéséből. A hónapok közül október a legveszélyesebb, a legkevesebb kötelezős káresemény pedig februárra esett. A hét napjai közül pénteken történik a legtöbb baleset a K&H Biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) adatai szerint. A biztosító az elmúlt 25 év több százezer, K&H-s káradatot feldolgozó elemzése szerint a balesetek 18 százaléka esett péntekre. Veszélyes napnak számít ebből a szempontból a…

Bővebben