GasztroPLACC: Az egyik legjobb dolog, ami Miskolccal történhetett

Igencsak meglepődhetett, aki pénteken este a főutcáról a Sötétkapu mögé tévedt, a négy júliusi pénteket követően ugyanis augusztus első hétvégéjén is fantasztikus hangulatba keveredhetett az itt zajló GasztroPLACC rendezvényén. A miskolci Művészetek Háza előtti téren az ínyenc érdeklődők finom ételek és italok mellett kellemes zene, illetve fényfestés szórakoztattak – nem éppen hagyományos módon.

A GasztroPLACC zárónapján a messze földön híres zip’s olyat mutatott, amit eddig még garantáltan soha. A miskolci craft sörfőzdét működtető brewhouse ezúttal a miskolci belváros szívébe hozta el a frissen főzött fantasztikus italait, amik mellé igazi kocsmaételeket kínált. A helyszínen bárki megkóstolhatta az Angel’s sert, amit az országban egyedüliként ők készítettek, az ételekhez pedig a Gabko ale mango habanero hot sauce-t kínálták, amely az egyedüli chilliszósz, melyet a zip’s söralapanyagából készítettek.

Az est vendéglátó sátrát Közép-Európa legjobb olasz konyhája illetve étterme, az Avalon Ristorante, valamint a streetfood és grillezett ételeket kínáló Sörkert & Grill Garden is bemutatkozott. A séfek – Albók Gyula és Szepesi Gábor – szintén különleges specialitásokkal készültek, többek között XIXO Colában (JAJ!) pácolt oldalas és az Avalon burger is szerepelt a kínálatban, melyek mellé Prosecco és zamatos borok kerültek a poharakba, utóbbiak legjobbja talán a nyékládházi Gallay Pince-féle Bükk Blanc volt.

Az est meglepetése az Pataky Péter volt, aki civilben a Zip’s kreatív séfje, ám ezúttal a sültek mellett Gasztro DJ-ként  – Tímár Krisztián gitárművész játéka után – a lemezeket forgatta. A közönség soraiban feltűnt Répássy Róbert, a Fidesz politikusa (akit elcsíptünk, amint félrevonulva egy neki nem ízlő pohár bort zúdít a csatornába), valamint Kersten Bachmann, az egykori Takata, mai nevén Joyson Safety System vezetője, aki elmondta: éppen az ilyen rendezvények miatt szerelmes Miskolcba. A helyi autókereskedők közül a 25 éves Twin’93 Kft vezetője és hobbiversenyző Hankó László, illetve a Balogh Autóházak Kft. tulajdonosa, Balogh Attila is feltűnt a GasztroPLACCon.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment