Egy focit utáló anyuka leírta, miért jó mégis a világbajnokság

„Kedves Apukák, szülőtársak, ne haragudjatok, de én utálom a focit. Egyrészt mert szabadságharcos vagyok, és csak azért sem szeretem a nemzeti sportot, másrészt mert rendkívül irritál a mérkőzések zsongó háttérzaja, mintha kilencven percen keresztül egy bedrogozott méhkas fenyegetne támadással. Mindez naponta kétszer, és közben bizonytalan időközönként férfiak ordibálnak, amitől összerezzenek és menekülésre kényszerülök” – kezdi a szulo2.0 blogon írt bejegyzését az édesanya.

Viszont összeszedte, miért jó mindenkinek, neki magának is („a meccs alatt legálisan lehetek csak magammal”), hogy van a focivébé.

Mint írja, látja, mennyire egyben tartja gyerekeket és apukájukat a mérkőzések íve, az egymás után következő meccssorozatok. „És legyen az fiú vagy lánygyermek, apával meccset nézni egyszerűen jó. Ez az ő közös dolguk, ügyük, amit megbeszélnek, folyamatosan, a mérkőzések között is témában vannak. Közösen olvasnak híreket róla, pletykákat beszélnek meg, értékelik a kiugrókat és elfogadják a gyengébb teljesítményt.”

Csupa olyan dolog történik, mutat rá, ami lefordítva velük is történhet, olyan nehézségek, problémák, örömök és sikerek zajlanak előttük, amelyek kicsit másképp, de velük is előfordulnak. Remek alkalmak ezek arra, hogy úgy beszélgessenek az élet nagy kérdéseiről, tanulságairól, hogy ezek ne tanmesék a saját életünkből, vagy ne a gyermek életéből vett elemzések legyenek.

„Távolítva magunktól, mással történt, másról szóló eseményeken keresztül beszélhetünk a sikerről, a kudarcról, a kitartásról, hitről, bajtársiasságról, elszántságról, kemény munkáról, igazságról és igazságtalanságról. Csupa olyan fontos értékről, amiről nehéz ma a hétköznapokban beszélni. Olyan ez, mint a népmese, amit hallgat a gyerek. Nem épp pont vele történik meg, de belekerül az események sodrásába, részévé válik, és azonosul a szereplőkkel, a főhőssel, s az ő megpróbáltatásain keresztül megéli a saját nehézségeit, problémáit, muníciót gyűjt az erejéből, sikereiből.”

Ír még az érzelmek felszabadulásáról, megéléséről, az értelmi intelligenciájuk fejlesztéséről, a vesztes csapattal való azonosulásról stb.

„Egyszerűen csak örülök, hogy még ez a borzalmas hangzavar is mennyi fontos pillanattal, hasznos együttléttel jár. És jó látni őket, hogy erről mit sem sejtve, azt hiszik, hogy tét nélkül és önfeledten szórakoznak, szurkolnak. Pedig ha tudnák, milyen hasznos dolgot végeznek épp…!” – zárja a bejegyzést az édesanya.

Itt lehet elolvasni a teljes írást.

– Forrás: hvg.hu

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment