Bejártuk a budapesti kínaiak zárt világát

Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb létszámú kínai kisebbsége, több tízezer kínai bevándorló lakik Budapesten, a legtöbben mégis csak a városi legendák szintjén tudnak róluk bármit is. Honnan jöttek, és miért éppen ide? Hogyan élnek, milyen szerepet töltenek be a magyar gazdaságban? A magyarországi kínai bevándorlás története a 90-es évek úttörői, a második generációs fiatalok és a letelepedési kötvényesek sztoriján keresztül.

A Kelet-Közép-Európába irányuló kínai bevándorlás az 1980-as években vette kezdetét, bár kínai kereskedők már a 20. század elején is megfordultak a régióban. Az első néhány ezer kínai munkás azután érkezett a térség szocialista nagyvállalataihoz, hogy a szovjet blokk több évtizedes távolságtartás után újramelegítette kapcsolatait a Kínai Népköztársasággal.

Magyarországra szintén ekkoriban jöttek kínai vendégmunkások a Rába Gépgyárba (Győrben külön panelblokkot is építettek számukra, amit a helyiek azóta „kínai ház”-ként emlegetnek). Bár a Rábába érkezett fémmunkások legkésőbb három év után majdnem mind hazatértek, akadt, aki maradt, és kereskedni kezdett – mesélte az Indexnek Szabó Linda, magyarországi kínai vállalkozásokat kutató városszociológus.

Az igazi lökést azonban nem a vendégmunka lehetősége, hanem a magyar és a kínai állam között 1988-ban köttetett vízummentességi megállapodás adta a migrációnak. Ennek az egyezménynek köszönhető, hogy

Magyarországon jött létre a régió legnagyobb, több tízezer fős kínai közössége, és Budapest a kínai diaszpóra régiós hubja, kereskedelmi központja lett.

Mindez részben nem szándékolt módon történt, mivel a vízumkötelezettség eltörlésekor a magyar hatóságok nem gondolták, hogy rövid időn belül tömegesen indulnak majd Magyarország felé a hivatalosan turistaként utazó, de valójában „batyuzó” kínai árusok, akik egy joghézag alapján céget alapítva tartózkodási engedélyhez juthatnak. És hogy e cégek munkát ígérő meghívóleveleire újabb kínaiak ezrei érkeznek hozzánk. Mire a magyar állam felismerte a helyzetet, és lépésre szánta el magát, már 1992 volt, és a hazai kínai közösség több tízezer főt számlált, de más országokba is ezrek mentek tovább Magyarországról indulva.

A Magyarországra irányuló kínai migráció – még ha ebben a formában nem is volt tervezett – mindkét ország számára járt előnyökkel: Kínában a 80-as évek végén gazdasági válság volt, a rendszeren nyitott némi szelepet a kivándorlás lehetősége, Magyarországnak pedig jól jött egy olyan kereskedőréteg, amely olcsó fogyasztási cikkeivel ki tudta szolgálni az alacsony jövedelmű társadalmi csoportokat.

A kínaiak oldaláról a jó üzleti lehetőségek mellett további motivációt jelentett az 1989-es Tienanmen téri mészárlás, amely aggodalommal töltötte el a kialakulóban levő helyi magánszektort, ráadásul a válaszként érkező nyugati szankciók csak súlyosbították a gazdasági nehézségeket. Sok friss vállalkozó attól való félelmében, hogy keményvonalas fordulat jön, igyekezett menekülési útvonalat biztosítani maga és családja számára.

Rajtuk kívül szép számmal útnak indultak olyanok is, akik teljesen mással foglalkoztak, de a politikai klíma miatt menekülőre fogták: állami tisztviselők, értelmiségiek, földművesek sokasága lett egyszerre migráns és vállalkozó (többnyire kereskedő) teljesen idegen kultúrájú országokban.

A magyarországi kínai közösséget kutató (pdf) Nyíri Pál szerint – ellentétben a vietnami diaszpórával, ahol frontvonal húzódik az antikommunista és a rendszerpárti migránsok között – a kínaiaknál nem jellemzőek a politikai különbségek, legalábbis nyilvánosan semmiképp. A szervezeteik inkább abban versenyeznek, hogy kinek vannak jobb kapcsolatai az otthoni funkcionáriusokkal.

A legelső hullámban a kínaiak mintegy negyede Pekingből érkezett, később a legtöbben Fucsienből és Csöcsiangból jöttek, a mai kínai közösség legnagyobb részét e két tartomány szülöttei és leszármazottaik teszik ki.

Fucsien és Csöcsiang tradicionálisan Kína legnagyobb kibocsátóinak számítanak a nagy népsűrűség és a tengerparti fekvés miatt, az errefelé élők számára megszokott a tengerentúli utazás. Az eredeti földrajzi hovatartozás a diaszpórában is fontos, az egyes tartományoknak saját informális egyesületeik vannak az onnan származó jómódú vállalkozók vezényletével. Ezek célja a közösség segítése. Például ha valaki súlyos beteg, vagy továbbtanuláshoz van szüksége pénzügyi segítségre, akkor fordulhat az egyesülethez támogatásért, tudtuk meg egyik interjúalanyunktól.

A magyarországi kínaiak számáról már a letelepedési kötvényesek érkezése előtt sem álltak rendelkezésre megbízható adatok. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal kétezres évek eleji adatai szerint összesen csak valamivel több mint 9 ezer kínai állampolgár érkezett hazánkba, de az adatbázis rendkívül kusza. Maga a hivatal sem tudja, hogy a teljes kínai közösségre vonatkozó számok tükrözik-e a lejárt, illetve meghosszabbított engedélyek okozta változásokat, és nem tartalmazzák azon kínaiak számát sem, akik rövid távú tartózkodási engedéllyel, esetleg azt meghosszabbítva tartózkodnak itt.

Az illegális bevándorlókról pedig értelemszerűen nem tudunk semmi biztosat, kivéve, hogy a vízummentesség néhány éves időszakában Magyarország volt az Európa többi országa felé irányuló kínai illegális migráció legfőbb kiindulópontja. Összességében valószínű, hogy

A hazai tényleges adat valahol a hivatalos számok és a túlzó becslések (a sajtóban 50-100 ezres nagyságrend is elő-előfordul) között mozog.

A cikk folytatása itt.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment