Nyugodjon le mindenki: valójában Soros György dobta el a pelenkát

Letarolta a magyar sajtót a hír, amely szerint Orbán Ráhelt azzal vádolják, hogy egy horvátországi autópálya-pihenő közelében az út mellé dobott egy zacskót, benne egy használt pelenkával. A hírt és ahhoz egy olvasójuktól kapott fotósorozatot a Demokratikus Koalícióhoz közel álló lap, a Nyugati Fény közölte. A képeket mára számtalan mémhez felhasználta az internet népe. A Hírcsárda sem várt tovább, ők is lecsaptak a hónap (köz)ügyére: “fotót” közöltek a valódi elkövetőről, aki a kormánypárt mostani filozófiáját ismerve nem is lehetett más, mint SOROS GYÖRGY  – Forrás: Hvg.hu –

Bővebben

Éneklő kutyától esett le az álla az America’s Got Talent zsűrijének (videóval)

Éppen zajlik az America’s Got Talent 2018-as válogatója, ilyen különleges fellépővel azonban még soha nem találkozott a zsűri – írja a hvg.hu. Pam Baker a három éves, Oscar nevű kutyájával lépett a színpadra. Mint elmondta, a kutyus különleges képességgel rendelkezik: tisztán énekel, és még a vibratóra is képes. A kutya tehetségére 18 hónappal ezelőtt derült fény, amikor Pam leült zongorázni, a kutyus pedig csatlakozott hozzá egy kis vonyításra – írja a Usa Today. A zsűri kissé hitetlenkedve fogadta a sztorit, hiszen voltak már óriási bakik a Got Talent-műsorok történetében, már ami az éneklő…

Bővebben

Shridhar Chillal 68 év után levágta a körmeit

68 évig tartott megnöveszteni, levágni csupán pár percig tartott Shridhar Chillal méteres körmeit. A 82 éves férfi öt körme együtt 910 centiméter hosszú volt – írja a 444.hu. Ugyan azt írtam, hogy levágni csak percek dolga volt, de persze ennyire nem volt egyszerű a művelet. Chillal körmeit egy arcmaszkot viselő technikus vágta le egy erőgéppel.  Chillal 14 éves kora óta növesztette körmeit a bal kezén. Az indította erre, amikor egy tanára leszidta, mert az akkor még kiskamasz Chillal hibájából letört régóta növesztett körme. A tanár azzal dorgálta Chillalt, hogy…

Bővebben

Összeállították a legnépszerűbb mémek tudományos rangsorát

Tudományos bizonyítékot nyert, hogy Donald Trump az internet kedvence. Legalábbis 2016 közepétől egy éven át biztosan ő volt. Európai szociológusok, adattudósok és internetkutatók tavaly júliusig egy éven át monitoroztak négy mémekben bővelkedő fórumot. Ki akarták deríteni, mely közösségek milyen mémeket osztanak meg a legtöbbször, melyek lesznek kevésbé népszerűek, és miért. – Forrás: Qubit.hu / Balázs Zsuzsanna – Ezek például nagyon népszerűek voltak: Kinek állt jobban? Jobbra néz és balra néz Kutatásukhoz nagyon különböző internetes oldalakat kerestek. A legkevésbé kártékony, jó eséllyel senkit sem sértő mémeket a leginkább mainstreamnek számító Twitteren lehetett olvasgatni,…

Bővebben