Ezért osztotta meg a rendőrség a megrázó videót a szentendrei gázolásról

Csak a szerencsén múlt annak a négy embernek az élete, akiket egy autós gázolt el a zebra kellős közepén egy szentendrei gyalogátkelőhelyen –írja a Blikk. A rendőrség tette közzé honlapján a balesetről készült felvételt, amelyen látszik, hogy a sofőrnek esze ágában sem volt lelassítani a zebrához érve, amelyen két nő és két kislány akart átkelni. Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kérdésünkre annyit elárult, a négy szerencsétlenül járó áldozat túlélte a balesetet. A kamerafelvételeken látszik, hogy a két felnőttet és a két gyermeket szinte fékezés nélkül üti el a sofőr…

Bővebben

Roháč bevallotta, hogy ő ölte meg Prisztást

Jozef Roháč kedden a rendőrségen tett részletes vallomásában elismerte, hogy ő gyilkolta meg 1996-ban Prisztás Józsefet, nem pedig az a Hatvani István, akit emiatt 2016-ban jogerősen elítélt a bíróság – tudta meg az Index. Azt követően, hogy Jozef Roháč már több kihallgatásán utalt arra, hogy a Prisztás ügyben vallomást akar tenni, Rohacot végül ma hallgatta ki a Nemzeti Nyomozóiroda a Prisztás ügyben elrendelt perújítási eljárásban – értesült az Index. Az Index a férfi ügyvédjétől, dr. Fülöp Tamástól úgy értesült, hogy Jozef Roháč a mai maratoni kihallgatásán beismerte: 1996 novemberében ő ölte…

Bővebben

Balesete után magukra hagyta a vele utazó gyermekeket, közülük kettő az övé volt

Vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki idén márciusban balesetet okozott, majd az autójában utazó három sérült gyermeket hátrahagyva elment a helyszínről – tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség hétfőn. Olvashatjuk a Minap.hu oldalon. Takács Péter főügyész közleménye szerint a férfit segítségnyújtás elmulasztásával és közúti baleset gondatlan okozásával vádolják. A 39 éves gyanúsított három gyermeket szállított az autóban, közülük kettő a sajátja volt. A helytelen sebességválasztás miatt az egyik kanyarban kisodródott az autóval, és egy kerítést átszakítva a templomkertbe hajtott Enesén. Egy szobornak ütközve állt meg. A…

Bővebben

Döbbenet: ellopták egy magyar állatkert szinte összes állatát

Bezár a 2006 óta működő, családi  fenntartású parádfürdői mini állatkert, az esetről a 24.hu számolt be. A mini állatkert Facebook-oldalán oldalán a következő felirat olvasható: A mini állatkert felszámolás alatt áll! Köszönhető ez a tolvajoknak, akik visszajárva többször, több helyen szétvágták a drótot, kerítést, és ellopták az állatokat. Szinte semmi sem maradt, csak az öreg gyöngytyúk és a japán csirkék. A lap szerint a lopások idén indultak be igazán, volt mikor egy éjszaka alatt tűntek el aranyfácánok, fácánok, foglyok, mandarin récék, nyulak. A lopás miatt az állatkert lassan funkcióját vesztette, hiszen már nincsenek benne állatok.…

Bővebben

Rönkfát szállító kamion égett a 3-as főúton

Teljes terjedelmében égett egy rönkfát szállító kamion vezetőfülkéje a 3-as főút 196-os kilométerénél, Arnót térségében, a Turulnál – számolt be róla a Borsod Online. A tűz a rakományra is átterjedt. A helyszínre a miskolci hivatásos tűzoltókat riasztották, akik három vízsugárral eloltották a lángokat. Az érintett útszakaszon jelenleg még félpályán halad a forgalom.

Bővebben

Bosszantották a járdára felparkolt autók: végigkarcolta mindet

Elfogták azt a helyi nőt, aki Pécsett összesen nyolc autó motorháztetőjét karcolta meg, írja a rendőrség. Egy nő tett bejelentést a rendőrségre még 2018. június 2-án délelőtt arról, hogy Pécsett, a Táncsics Mihály utcában hat autót rongáltak meg – olvashatjuk az Indexen.. A rendőrök aztán egy kamerafelvétel alapján megtalálták az elkövetőt: egy nő rongálta meg az autókat oly módon, hogy az autók mellett elhaladva a kezében tartott kulccsal végigkarcolta azok motorháztetőjét. A nő 2018. augusztus 6-án további két autót is megrongált, a nyomozók végül augusztus 9-én a Táncsics Mihály utcában…

Bővebben

Kizuhant a harmadikról Ózdon

Szerencsétlenségek érik Ózdon, a Dózsa György úti Öregek Otthonát. Néhány nappal ezelőtt a szélsőséges időjárás áldozata lett az épület, a szélvihar ugyanis teljes egészében levitte a tetőszerkezetet – olvashatták a Borsod Online-on. Akkor biztonsági okokból a legfelső szinten élő gondozottakat egy emelettel lejjebb kellett költöztetni, az ellátás viszont zavartalanul folyt tovább. A héten azonban egy tragikus haláleset történt az öregek otthonában, egy idős, hetvenes évei közepén járó férfi kiesett a harmadik emeletről. A zuhanás után olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. –…

Bővebben

Kamera vette fel, ahogy egy besurranó tolvaj lopakodik a lakásban

Általában köztéri kamerák felvételeit szokta kiadni a rendőrség egy-egy bűncselekményről, most azonban egy lakásban készült videó egy besurranó tolvajról a X. kerületben – számol be róla az Index. A tolvaj augusztus 3-án este hat óra körül ment be egy lakásba, ahol nevéhez híven valóban lopakodik és surran, de előbb elrak egy táskát és egy telefont az asztalról. A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A feltételezett elkövető 20-25 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, sportos testalkatú, oldalt felnyírt, fekete hajú férfi. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri,…

Bővebben

Döbbenetes drogfogás: több millió forint értékű kábítószert találtak a rendőrök egy miskolci férfinál

Kábítószer-kereskedelem miatt folytat nyomozást a rendőrség a 40 éves B. Andrással és a 39 éves J. Lászlóval szemben, akik egy magyar kamion szállítmányában drogot rejtettek el – írja a Blikk.hu B. András még Spanyolországban rejtette el a drogot, amit egy laptoptáskában adott át társának egy miskolci telephelyen hétfőn – írja a police.hu. A rendőrök ezt követően csaptak le a két férfira, valamint intézkedés alá vonták a kamion sofőrjét és a telephely üzemeltetőjét. Mint kiderült, a laptoptáskában 3780 gramm hasis, továbbá 228 gramm kokain volt, amelyek együttes feketepiaci értéke majdnem 6 millió forint. A…

Bővebben

Éveken át kényszerítette szexre saját kislányát egy őcsényi férfi

Európai elfogató parancs alapján fogták el azt az őcsényi férfit, aki saját, tizenéves kislányával folytatott szexuális kapcsolatot. Az Egyesült Királyságban fogták el, majd augusztus elsején átadták a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának azt az európai elfogatóparancs alapján körözött 41 éves őcsényi férfit, aki a gyanú szerint 14 éves lányával a gyermek 11 éves kora óta létesített szexuális kapcsolatot a lány akarata ellenére. A férfi a nyomozás adatai szerint a lányt hetente több alkalommal, különböző módokon kényszerítette fenyegetéssel és erőszakkal szexuális együttlétekre, valamint a gyermekét különféle megalázó élethelyzetekbe hozta, továbbá erotikus…

Bővebben