Már Pataky Attila felesége is látott földönkívülieket

Nyikovics Orsolya eddig csak hallgatta férje meséit a földönkívüli lényekről és a repülő csészealjakról, azonban néhány héttel ezelőtt megtörtént a találkozás.

A Balatonnál voltunk pár hete, egyszer csak felnéztem az égre és tudtam, hogy ott vannak. Éreztem, hogy közel vannak, azonnal szóltam Orsinak, és egy izzó fényes pont felé mutattam az égen. Látod, Csillagom, ez egy idegen objektum!

Tudom, hogy földönkívüliek voltak, én meg tudom különböztetni egymástól az emberi és az idegen gépeket. Számtalan esetben hasonló repülő eszközökkel kísérleteznek a nagyhatalmak is, amit a földönkívüli fajoktól kapnak cserébe a szolgálataikért

– mondta a Lokálnak Pataky.

A zenész még hozzátette, a nagyhatalmaknak ideje lenne beismerniük az igazságot. Állítása szerint

már több földönkívüli fajjal is szövetkeztek a nagyhatalmak a technológiájukért cserébe.

Lokál –

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment