Miért makukát veszünk szotyi helyett? – A borsodi nyelvjárásról

A miskolcadhatott.blog.hu most a borsodi nyelvjárás nyomába eredt:

– írta: akere –

Sétálok az utcán, előttem egy férfi megy, inge hol betűrve a nadrágjába, hol nem. „Hogy lehet valaki ennyire pacuha!” gondolom magamban. Oldalt, a játszótéren, a gyerekek boldogan lipityókáznak, kicsit arrébb, egy építkezésen a munkások furikkal hordják a sittet. A szép nyári idő egy-kettőre tovaszáll, felhők gyülekeznek, és hamarosan elered az eső. Aggódva nézek fel, nem hogy esernyőt nem hoztam magammal, de még egy süsüm sincs. Nem baj, este úgyis ki kellesz mosni a hajam. Behúzódok a buszmegállóba, és míg várok, nézem az üvegre ragasztott levonót. Körbe a földön makukahéj, „milyen tesznye, igazán szórhatnák az emberek a kukába is” bosszankodom magamban.

Végre megjön a busz, és hazafelé azon gondolkodom, hogy otthon vár a finom tócsni. Hirtelen eszembe jut, hogy sokat sütöttem, miért ne hívhatnám át egy-két barátomat is? Már kezembe is kapom a telefonom.

– Szia! Átjösztök ma este? Van finom tócsnim! Hétkor? Oké! Csőcső!

Mikor hazaérek, legnagyobb ijedségemre látom, hogy az inas mind megette a tócsnit. Épp összeszidnám, mikor azt mondja:

– Ne aggódj, volt itt mama, és hozott kirántott húst, meg egy kis büszkét is, a kertből.

Erre megnyugszom, hogy legalább lesz mivel megkínálnom a barátaim.

Nem vagyok tősgyökeres miskolci, mi több, a Dunántúlról származom, így, mikor tíz éve ide kerültem, nagyon furcsán hangzott a borsodi tájszólás. Folyton kérdezgettem a többieket, hogy ez vagy az mit jelent, és a hátam borsódzott, mikor meghallottam, hogy „kellesz”, vagy „kelletett”, annyira helytelennek hangzott. Most már – ha magam nem is használom a napi beszélgetésekben ezeket a kifejezéseket – természetes, hogy így beszélnek körülöttem. Sőt, meg is tetszett a borsodi nyelv különlegessége, az, hogy bárhol az országban meghallom azt, hogy „hozz már egy kis makukát a boltból”, tudom, hogy az illető borsodi.

Azt talán mindenki tanulta irodalom órán az iskolában, hogy Kazinczy Ferenc az északkeleti nyelvjárást (mely a zempléni és abaúji területek jellemzője) tette meg nyelvújító tevékenységének alapjául, és így ez a nyelvjárás vált a magyar köznyelvben használatossá. Valószínűleg ennél több érv is szólt azonban az északkeleti nyelvváltozat mellett: „Ennek nyelvi oka a sokféleség, sokszínűség, a nagyon archaikus formák, sajátosságok hiánya. A sokszínűséget jellemzi például a több ingadozó alak. A területet jellemzi az i-zés, de túlzottan nem uralkodott el. Az –ít képzőben és –ig ragban i-s formát használunk (szállít, tanít és házig, fáig), ám a szótövekben az é-s formák uralkodnak: kér, régi, néz, szép. […] Tehát, amikor arról beszélünk, hogy a magyar köznyelv sokféle hatásra fejlődött, akkor leszögezhetjük, hogy ez a termékeny sokféleség jellemzi már a kiindulópontnak vagy még inkább az ösztönzőnek, ihletadónak tekinthető északkeleti nyelvjárást is. A magyar köznyelv tehát sokszorosan szintetizáló, több vonást magában foglaló módon jött létre.”

A bejegyzés tovább olvasható a miskolcadhatott.blog.hu weboldalán…

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment