Kirakják Kazincbarcikáról az ingyenélőket

Kizárólag azoknak segít az önkormányzat bérlakással a jövőben, akik betartják az együttélés szabályait, fizetik a lakbért, együttműködőek, vigyáznak környezetükre, a gyermekeiket iskolákba, óvodába járatják, dolgoznak, s ezáltal jövedelemmel rendelkeznek – írja a Kolorline.hu.

A hangoskodóknak, tartozásokat felhalmozóknak, az együttélési normákat elfogadni és betartani képtelen lakóknak viszont nem jár önkormányzati bérlakás – nagyjából így lehetne összefoglalni mindazt, ami a múlt heti közmeghallgatáson lakás-lakhatás ügyben elhangzott.

közmeghallgatás
Közmeghallgatás (Fotók: Zele Tímea)

– A folyamat több éve tart, és a jövőben sem vesz más irányt – nyilatkozta lapunknak Szitka Péter polgármester, amikor a lakáskérdés szóba került. Így hoztuk rendbe a Jókai tér és az Egressy út épületeit, és nem lesz ez másként ezt követően sem. Nem fogjuk a város és az itt élők pénzét olyan bérlakásokra költeni, ahol a bérlők kibontják a nyílászárókat, felszedik a parkettát, rongálják a lépcsőházat, hajnalig hangoskodnak, ordít a zene és még hosszasan sorolhatnám. Továbbra sem kaphat senki automatikusan lakást, csakis kizárólag azok, akik normális életvitelt folytatnak és nem keserítik meg a lakókörnyezetük, szomszédaik mindennapjait. Aki megfelel ezeknek az elvárásoknak, számíthat az önkormányzat együttműködésére.

közmeghallgatás
Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester

A többieknek maguknak kell megoldaniuk a lakhatásukat.– összegezte a legfontosabb gondolatokat a polgármester.
Ebben az időszakban szükségszerűvé válik a Hámán Kató úti épületek elbontása, amit az ott lakó bérlők sajnos részben már megtettek: rongáltak, pusztítottak, lakhatatlanná tették.
Ahogyan ezidáig, úgy a jövőben is fontos szempont marad a renitens bérlők által felhalmozott tartozások behajtásának szigorúbb végrehajtása, a bérlemények fokozott ellenőrzése, valamint a leendő bérlők kiválasztási feltételeinek szigorítása.

közmeghallgatás
Közmeghallgatás

A célkitűzések között szerepel elsősorban olyan üres bérlakások és szociális bérlakások felújítása, amelyek tartós lakhatási feltételeket biztosítanak hátrányos helyzetű lakosok, családok számára. Amennyiben a szociális bérlakások állománya jelentősen csökken, előreláthatólag komoly túljelentkezés várható a megmaradó ingatlanok igénybevételére. A szociális lakás ideiglenes segítséget jelenthet, hogy addig is legyen fedél a családok felett, amíg meg tudnak állni a lábukon.

önkormányzati bérlakás
Bérleményellenőrzés

A lepusztult városrészekről kizárólag a fentebb említett elvárásoknak megfelelő bérlőket Kazincbarcika más egyéb területén lévő bérlakásokba költöztetik.
– Fontos megjegyezni, hogy a például a Hámán Kató úton is laknak olyanok, akik különböző okból ott ragadtak. Ismerek például olyan idős nénit, aki a hatvanas évek elején költözött be az akkor virágzó lakótelepre, férje mérnökemberként részt vett a város felépítésében, ő maga negyven éven át dolgozott, azóta is példaértékűen vezeti háztartását. Neki és a hozzá hasonlóknak megpróbálunk segíteni.– hangsúlyozta a polgármester.

önkormányzati bérlakás
Elhanyagolt önkormányzati bérlakás

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment