Felmérik a viharkárokat Ózdon az „elszállt” tető kapcsán

„Az a legfontosabb, hogy az ellátottak és a dolgozók közül senki nem sérült meg az épületet ért szélvihar és tetőkár alkalmával” – szögezte le Beik Sike Ildikó, az Észak Borsodi Integrált Szociális Intézmény vezetője.

A Borsod Online beszámolója:

Hétfőn délután érkezett Ózdra az a vihar, amely egy az egyben lebontotta a Dózsa György úti tagintézmény tetőszerkezetét. A természeti csapás során a födém darabjai az épület mögötti részre hullottak, a nagyobb forgalommal járó utcafront érintetlen maradt. Az eset után a felső szinten élő időseket egy emelettel lejjebb kellett költöztetni, így tudták átvészelni a csapadékmentes éjszakai időszakot.

– A Katasztrófavédelem munkatársai még a nem biztonságosnak ítélt elemeket is eltávolították az épületről – tette hozzá Beik Sike Ildikó.

– Kedden egyeztettünk a kivitelezővel és a műszaki tervezés is megtörtént, így vélhetően a hét közepén megkezdődhet a helyreállítás. Sokan érdeklődő telefont kaptunk az elmúlt egy napban, szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy az otthon lakói jól vannak. Az intézmény dolgozói emberfeletti munkát végeztek, hiszen a teljes felső szintet le kellett költöztetni a 3. emeletre. A tető sérülése miatt a villamosvezeték-rendszer beázott, ezért azt áramtalanítani kellett. A ház többi részében viszont zavartalan volt az ellátás.

teto2

Beik Sike Ildikó hozzátette: komolyabb baj lehetett volna, ha a másik irányba esnek le a tető darabjai, így „csupán” a jelentős anyagi kárral kell megbirkóznia a fenntartónak. A Dózsa György úti idősek otthonát 8 évvel ezelőtt újították fel, most újabb, nem tervezett rekonstrukció vár a tetőszerkezetre.

teto3

– A napkollektoros rendszer kiépítése is zajlik az épületeinkben, itt is felszerelték már az egységeket, de még nem állítottuk üzembe – folytatta Beik Sike Ildikó.

– Mivel ezek az elemek is a tetőre voltak rögzítve, ezek is sérültek, több a patakban landolt. Itt is felvettük a kapcsolatot a kivitelezővel, bízom benne, hogy rövid időn belül sikerül megnyugtató megoldást találnunk.

ÉM-ME

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment