Jobban el tudom adni az országot, mint a magyarok

Elroy Thümmler a rendszerváltás környékén szeretett bele Magyarországba, Sziget-promóterként került még közelebb hozzá, évről évre hollandok ezreit utaztatja Budapestre bulizni. Leginkább mégis a magyar vidék fogta meg, a Hollókő vonzáskörzetében lévő Bedepusztán mára – három kivételével – az összes házat felvásárolta. Fejébe vette, hogy hollandként a magyar tájat fogja népszerűsíteni. Eddig majdnem fél milliárd forintot költött rá – olvashatjuk az Index-en. Üdvözlünk „Alsó-Bedepusztán” – jön elénk nagy mosollyal Elroy Thümmler, aki egy évvel ezelőtt úgy vonult be a magyar köztudatba, mint a holland, aki megvett egy egész nógrádi falut. Megnéztük,…

Bővebben

A Kétfarkú dupla bizonyítékot hoz rá, milyen idióta a magyar bürokrácia

Hivatalos felszólítást kapott a Kétfarkú Kutya Párt, hogy a Felcsúton engedély nélül épített buszmegállójukat bontsák le, különben a hatóságok bontják le a párt költségére. Mindezt a Facebookon tették közzé. A Kétfarkú Kutya Párt mindezt úgy kommentálta: Először azért még megkérdezzük a felcsútiakat, hogy kell-e nekik. Aztán ha nem, akkor lehet pályázni: Melyik városnak kell buszmegálló? A párt a polgármester-választási kampányban építette a buszmegállót, ők is indítottak ugyanis egy Mészáros Lászlót a fideszes Mészáros László ellenében, igaz, nem sok sikerrel. A Kutyapártnak van egy bicikliútépítő-projektje is, erről itt olvashat bővebben, a lényeg, hogy…

Bővebben

Biciklivel ment szülni az új-zélandi nőügyi miniszter

Biciklire pattant Új-Zéland nőügyi minisztere, és bement a kórházba szülni – a Julie Genter erről az Instagramon is megemlékezett. A 38 éves politikus – aki nem csak a nőügyekért, de a közlekedésért is felel Jacinda Ardern kormányában – a kerékpározás híve – emelte ki hírében a BBC. A 42 hetes terhes Genter Instagram-posztjában azzal viccelődött, hogy azért biciklivel ment szülni, mert a kocsiban nem volt elég hely a segítőknek, meg egyébként is, így legalább a lehető legjobb hangulata lett. Aki a túlzott megerőltetéstől féltené, azzal azt is tudatta, hogy egy…

Bővebben

Meghalt a magyar videojáték-fejlesztés egyik atyja

Nyolcvan éves korában elhunyt Stein Róbert, a magyar játékfejlesztés egyik atyja – írja az Index. A portál a Vakondok Facebook-oldal posztja alapján számol be a halálhírről. Stein Róbert 1956-ban disszidált Angliába, majd a nyolcvanas években ő segített a magyarországi fejlesztőknek külföldi kapcsolatokat szerezni. Neki köszönhetően indult be Magyarországon a szervezett játékfejlesztés, azzal, hogy a Novotrade-del partnerségben ő kezdte el a Commodore 64 hivatalos importját. Részben az ő közvetítésével jutott el Magyarországra a Szovjetunióban fejlesztett Tetris is, amelyet neki köszönhetően ismert meg a Nyugat is. Életéről Stein Róbert a Vakondoknak három…

Bővebben

Barcika kúl város lett, igazi Kazincbarcelona

“Az impresszionizmus kezdetben egy gúnynév volt – ezt tanultuk a suliban. A Kazincbarcelona is valami ilyesmi volt, azt hiszem. Először az 1990-es évek elején hallottam ezt a kifejezést az öcsémtől, aki akkoriban kezdte a gimit. Én kimaradtam ebből a szlengből, mivel Kecskemétre jártam gimnáziumba, az öcsém magyarázta el, hogy van Miskócia és Kazincbarcelona. Hogy mi köze van Kazincbarcikának Barcelonához, akkor, az 1990-es évek elején nem volt világos. A foci ott jól ment, a Vegyész itt csúszott egyre lejjebb. Az építészet ott csodálatos volt, nálunk maximum lepattant paneleket lehetett látni” –…

Bővebben

Európa-párti ellenzékiek Hódmezővásárhelyen: „Dezinformációs diktatúrában élünk”

A felvezetés alapján akár kisebbfajta zavargásokat is el lehetett volna képzelni vasárnap délután Hódmezővásárhelyen a Kossuth téren – számol be a 444.hu. A helyi Fidesz arról beszélt, Márki-Zay Péterék uszítani és gyűlölködni fognak, amellett, hogy ott helyben pártot is alapítanak. Márki-Zay Péter polgármester pedig azt írta, információi szerint akár tojászápor is fogadhatja a résztvevőket, a kormánypárt helyi emberei zavarhatják meg a rendezvényt. Egyik sem történt meg: uszítás helyett volt egy beszélgetés Magyarország és Európa viszonyáról, tojászápor helyett pedig egyetlen hangos szót sem lehetett hallani a közönség irányából, és senki sem…

Bővebben

Egy kórház intenzív osztályának 16 ápolója egyszerre lett terhes

Az arizonai Mesa városának kórházában az ápolószemélyzet 10 százaléka mehet hamarosan szülési szabadságra. Ez elsőre nem tűnik annyira rendkívüli hírnek, de mégis bejárta a világsajtót, mert mint kiderült, 16 emberről van szó. Miután kiderült, hogy ennyire sokan vannak, akik egyszerre terhesek, még egy sajtótájékoztatót is összehívtak, ahol a nők többek között azzal viccelődtek, hogy biztos lehet valami a kórház csapvízében, illetve hogy ezt találták ki arra, hogy közösen mehessenek szabadságra karácsonykor. Az első szülést szeptemberre, az utolsót januárra várják. Mint egyikük fogalmazott, sokáig fogalmuk se volt róla, hogy ennyien várnak…

Bővebben

Orbán bevallja, mire kellene költeni az uniós pénzeket

Sok videó kering a neten a régi orbánról és beszédjeiről, de ez, amit az egyik Facebook-csoportban találtunk, mindent visz. Orbán az Uniós pénzekről beszél: Orbán az Uniós pénzekről! Zseniális! Sok videó kering a neten a régi orbánról és beszédjeiről, DE EZ MINDENT VISZ!!!Orbán az Uniós pénzekről! Zseniális! Posted by Aki Orbán ellen van, az velünk van on Friday, April 20, 2018

Bővebben

Augusztus 20. – Ünnepi programok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Ebben az évben is nagyszabású programokkal készülnek megyénk települései, hogy megünnepeljék augusztus 20-át, Szent István napját, az új kenyér ünnepét – gyűjtötte össze a programokat a Borsod Online. ALSÓZSOLCA 10.00 Ünnepség a közösségi házban. Beszédet mond Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Szilágyi László polgármester. A Szivárvány vegyeskar Szent Istvános énekeket ad elő. Az egyházak kenyérszentelése és az új kenyér megszegése. Kitüntetések átadása. Köszöntő műsor, amelyben közreműködik dr. Hortrai szavalattal 14.00 Ünnepi műsor a közösségi házban 18.00 Retró buli 22.15 Tűzijáték a sportpályán BODROGOLASZI 8.00 Egész napos családi programok az új…

Bővebben