Bekapcsolva maradt a mikrofon, Orbán a tetovált tisztet tette szóvá

Bekapcsolva maradt a miniszterelnök beszédje után a mikrofon szombaton a Nemzeti Közszolgálati Egyetem budai Várban rendezett tisztavató ünnepségén. Orbán most nem a pocakokon akadt ki, hanem a tetoválást tette szóvá. A HírTV által rögzített beszélgetés szerint azt mondta Patyi András rektornak, hogy„egy tetovált volt. Mindegy, én csak egyet láttam, egy tetovált volt. De a többi rendben volt.” https://www.facebook.com/hirtv/videos/1975314515820435/?t=0

Bővebben

Jönnek a külföldiek bevásárolni a 330 €/Ft hírére

Az RTL Híradó riportja szerint Szlovákiából, Ausztriából és Szlovéniából egyre többen jönnek át bevásárolni a határokhoz közeli magyar településekre a történelmi mélyponton álló forint gyengülése miatt. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az ilyen nagy árfolyamesés után mindig felélénkül a bevásárlóturizmus a határ menti településeken, most pedig néhány hét alatt 20 forinttal drágult az euró. A GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója azt mondta, egy idő után itthon is drágulni fognak azok az áruk, amikhez külföldi alapanyag kell. A Pénzügyminisztérium azt mondta, az ország védve van a devizaspekulációkkal szemben, a mostani árfolyammozgás még jót…

Bővebben

Kim Dzsongun átverte Trumpot, nem állt le az észak-koreai atomprogram

Észak-Korea két csúcstalálkozón is megígérte, leállítja atomprogramját, az amerikai titkosszolgálat viszont úgy hiszi, a diktatúra átverte az elnököt, jelenleg is fejleszti az atomfegyver-programját, írja a Reuters az NBC alapján. Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora június 15-én találkozott Donald Trump amerikai elnökkel, előtte pedig Dél-Korea miniszterelnökével, Mun Dzseinnel, olvashatjuk az Index.hu.-n. Az NBC titkosszolgálati forrásokra hivatkozva írta pénteken, hogy mind a kettő, egyébként történelmi jelentőségű találkozó sikertelen volt. Bár ezeken Kim Dzsongun hitett tett a nukleáris leszerelés mellett, a gyakorlatban ez semmit sem jelent. Jelenleg is nukleáris fegyver készítésén dolgozik az észak-koreai hadsereg, csak ezt…

Bővebben

Júliustól egy fillért sem kap a Jobbik az államtól

A Magyar Államkincstár július 1-jétől kezdi csökkenteni azon pártok támogatását, melyeknél az Állami Számvevőszék korábbi vizsgálata jogszabályellenes finanszírozást állapított meg, két párt esetén pedig már májusban levonta ennek mértékét – közölte a MÁK vasárnap. A Jobbik Magyarországért Mozgalom esetében ugyanakkor – tekintettel arra, hogy már közel fél éve mentesülnek a tartozás teljesítése alól – a Kincstárnak semmilyen további fizetési könnyítést nincs módjában nyújtani – áll a közleményben. Mint az Index.hu írja: A Jobbik azt írta, a működésképtelenség határára sodorja a pártot az, hogy nem kapják a pénzt és megszorítások jönnek a…

Bővebben

Edzőmérkőzések: A Diósgyőr 0-2-ről nyert

A Vasas magabiztosan verte a Ceglédet, a Diósgyőr a Kazincbarcikát, a DVSC a Nyíregyházát győzte le. A Haladás döntetlent játszott osztrák másodosztályú ellenfelével. A 14. percben megszerezte a vezetést a Vasas: Borbély szabadrúgása a kapufáról a kapusra pattant, onnan pedig a hálóba – írja a vasasfc.hu. A 27. percben egyenlített a Cegléd, miután Hujber 15 méteres lövése a jobb alsóban kötött ki. A második félidő elején Kovács Milán góljával újra az angyalföldiek vezettek: a fiatal játékos két szép csel után 17 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. A 80. percben…

Bővebben

150 milliárdból épül a Puskás Stadion, a látogatóközpontját már átadták

Jövő év végére készül el a létesítmény. A DK azonban leállítaná a beruházást, és inkább az egészségügyre költenének. Pénteken adták át az épülő Puskás Stadion látogatóközpontját, ahol bárki szétnézhet a virtuális térben. A kormánybiztos a közel 150 milliárdos stadionról azt mondta, hogy ütemterv szerint haladnak az építésével, és 10 ezer embernek biztosítanak munkát.A DK azonban leállítaná a beruházást, mert szerintük a pénznek jobb helye lenne az egészségügyben – számolt be az RTL Híradó.

Bővebben

Négyezer közmunkás kerülhet utcára hétfőtől

A szakszervezet vezetője szerint a kormány családok ezreit taszítja kilátástalanságba. Négyezer kulturális közmunkás válhat munkanélkülivé jövő hét hétfőtől – számolt be róla az RTL Híradó. A Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 183 ezren dolgoznak közmunkásként Magyarországon. Orbán Viktor a választások előtt nekik azt ígérte, hogy folytatni fogják a közmunka programot, de a Közmunkások Szakszervezete szerint ez mégis elmaradt. Komjáthi Imre, a szervezet társelnöke azt mondja, már most körülbelül négyezer kulturális közmunkást bocsátanak el, akik eddig könyvtárakban, művelődési házakban vagy irodákban dolgoztak. Ők július másodikától az utcára kerülhetnek. A polgármesterek a…

Bővebben

A magyarok 41 százaléka úgy hal meg, hogy meg lehetett volna menteni az életét

A kutatásban 75 év alattiakat vizsgáltak. A mi helyzetünk helyzete a hetedik legrosszabb az Európai Unióban. Évente több tízezren úgy halnak meg hazánkban, hogy az életüket meg lehetett volna menteni. Az Eurostat a 2015-ös halálozási adatokból a 75. évnél fiatalabbakat elemezte, így derült ki, hogy az orvostudomány mai állása szerint 41 százalékuknak esélyük lett volna a túlélésre. Azt nézték, hogy életben maradt volna-e az illető, ha megfelelő időben, megfelelő orvosi ellátáshoz jutott volna. A legrosszabb helyzetben a férfiak vannak, ők inkább veszélyeztetettek. 100 ezer magyar férfiból évente 350 hal meg…

Bővebben

A 10 legnépszerűbb szakma, amit a végzős nyolcadikosok választottak

A hároméves képzésekre idén még kevesebben jelentkeztek. Szeptembertől 18 ezer diák tanulhat tovább. Véget ért a tanév, megkezdődött a vakáció a diákoknak. Sokan közülük szeptemberben már új iskolában folytatják tanulmányaikat. A nyolcadik osztályt végzettek közül idén 18 ezren mennek valamilyen szakközépiskolába. Korábban jóval többen választották ezt a továbbtanulási lehetőséget – emlékeztet az Eduline.hu. Az 1999/2000-es tanévben több mint 30 ezer diák, tíz éve 23 ezer, tavaly pedig 18.818 tanuló mehetett – a néhány éve szakközépiskolákká átnevezett egykori szakiskolák – hároméves képzéseire. Idén még kevesebb, 18.168 diákot vettek fel szakközépiskolákba. A…

Bővebben

Száz éve uralkodó pártokat válthatnak le ma Mexikóban

Emberemlékezet óta nem volt olyan véres választási kampány Mexikóban, mint a mostani parlamenti, helyi és elnökválasztás előtti: több mint 130 jelölt, illetve aktivista vált merénylet áldozatává. Ha pontosnak bizonyulnak az előrejelzések, politika földrengés következhet be a 130 millió lakosú államban – írja a HVG.hu. Az államfőválasztás legfőbb esélyese Andrés Manuel López Obrador, Mexikóváros egykori polgármestere, aki azt ígérte, ha győz, leszámol a latin-amerikai országot fojtogató korrupcióval. „A korrupció a társadalmi és a gazdasági egyenlőtlenség fő oka, s az erőszak is ennek a következménye. Meg fogunk szabadulni a vesztegetésektől, ez az…

Bővebben