Top10 ingyenes szabad strand a Balatonnál

Ha szeretnél egy jót fürödni a Balatonban, de nem szeretnél sokat költeni, akkor keresd fel ezeket a szabad strandokat. Az egyenesben.com összegyűjtötte, hogy hol érdemes fürdőzni a magyar tengernél, ha spórolni szeretnél és még igazán jól is akarod érezni magad: 1. Balatonakarattya, Gumirádli strand 2. Balatonkenese, Alsóréti szabad strand 3. Tihanyi szabad strandok A népszerű félszigeten több szabad strand is működik. Parti sávja ugyan keskeny, de a közúti forgalom ennek ellenére sem zavarja a strandolni vágyókat. Kisebb csobbanásra érdemes a tihanyi szabad strandokat választani, illetve ha jövet-menet szeretnénk gyorsan felfrissíteni magunkat.…

Bővebben

Kovács Krisztián, Magyarország első gyerekszínésze

Az újságmúzeum Facebook oldalán ezúttal Kovács Krisztiánnak mond köszönete a sok szép emlékért. Ő volt a hetvenes évek első számú magyar gyerekszínésze. Kicsit sem feszélyezte, ha filmezik, sőt, lubickolt minden szerepben. Abból pedig bőséggel akadt, hiszen a korszak minden valamirevaló ifjúsági filmjébe beválogatták. Öt éves volt, amikor a Hahó, Öcsit! forgatták. Nem volt kérdés, hogy Az Öreg bánya titkában, az Utánam, srácokban és a Keménykalap és krumpliorrban is filmvászonra kerül, mindenhol hozta a cuki, de vagány kisgyerek karakterét. Tizenegy évesen még a színészkirály Latinovits Zoltánnal is egy színpadon állhatott az…

Bővebben

A Vodafone mindenestül megveszi a UPC-t

A Vodafone a világ legnagyobb mobilcége, világszerte több mint félmilliárd ügyféllel, és most megveszi a közel 30 millió ügyfelet kiszolgáló Liberty Global több leányvállalatát, például azt, amit mi UPC néven ismerünk – olvasható a hvg.hu weboldalán. Az üzlet értéke 18,4 milliárd euró (23 milliárd dollár), és ezért a pénzért a Vodafone a német, magyar, romániai és cseh leányvállalatot szerzi meg, a brit és az ír cégek maradnak a Libertynél – írta meg kedden a Financial Times. Az értesülést a Vodafone is megerősítette szerda reggel. A tárgyalások évek óta folynak, csak a…

Bővebben

Hogyan lehet Orbán lopós kezére csapni?

A hvg.hu közölte Guy Verhofstadt véleményét az EU-kasszába nyúlkáló Orbán-családról, és hogy miképp lehet a kezükre csapni. 2004-ben, az Európai Unió bővítésével, a volt szocialista országok belépésével a régiós támogatási mechanizmust is átszabták. Elsődleges feladata az lett, hogy a régi és az új tagállamok közötti gazdasági különbséget kiegyenlítse. Úgy láttuk, hogy az EU összetartásában főszerepet kap az új tagok felzárkózása, a kereskedelem, közlekedés és a kommunikáció lehetőségeinek javítása. A kohéziós politika az EU leglátványosabb kezdeményezése. Ezek a befektetések régiós fejlesztéseket tesznek lehetővé, támogatják az innovációt, javítják az oktatás színvonalát. Általuk bővülnek a…

Bővebben

Papíron nem is létezik Kubatov üzemcsarnok méretű rezidenciája

Üzemnek vagy erődnek is elmenne az a XXIII.kerületi, műhelyből, garázsból és több lakásos családi házból álló komplexum, amelybe nemrég költözött Soroksár fejlődő, felkapott részén a Fidesz pártigazgatója-alelnöke. Az ingatlan nemhogy nincs Kubatov Gábor nevén, de mivel felesége 80 éves édesanyja nevére került, a családtagok vagyonbevallásában sem kell szerepeltetnie – írja a hvg.hu. Január végén leadott vagyonbevallása szerint csak egy Volkswagen Jettával és 600 ezer forinttal gyarapodott az előző évhez képest a Fidesz pártigazgatója, az új autó és a készpénznövekmény mellett Kubatov Gábor valójában azonban egy frissen elkészült soroksári háznak is örülhetett. Igaz,…

Bővebben

Magyarországon a betegszállítás is összeomlik

Végüket járják Magyarországon a betegszállítással foglalkozó cégek, ugyanis az autóikra sofőr is kellene, de nincs. A nagy nemzeti ötlet, hogy ezentúl a mentősök vegyék át a feladatukat, amikor ott is kötéltánc folyik. Demagógia ilyenkor arra gondolni, hogy hány új stadiont adnak át havonta az egyre szaporodó miniszterek és helyetteseik? A baznyesz-miskolc.hu beszámolója: Április végével felmondta a szerződését az egyik magán betegszállító cég, ezért május 1-jén egy ügyeletes mentőautót vettek ki a szolgálatból az OMSZ Mohács utcai Bázis Mentőállomásán, hogy életmentő feladatai helyett a betegszállításban vegyen részt – tudta meg a 24.hu.…

Bővebben

Kunhalmi bocsánatot kért, és az MSZP élére állna (videóval)

Az Egyenesen adásában kért bocsánatot Kunhalmi Ágnes azért, hogy nem tudta az ellenzék a társadalmi többséget politikai többséggé kovácsolni – írja a baznyesz-miskolc.hu. Az MSZP országgyűlési képviselője szerint a következő ciklusban egységbe kell kovácsolni Orbán ellenzékét ahhoz, hogy a kormány leváltható legyen. A politikus úgy látja, a magyarok csak saját magukat tudják megmenteni a hatalomtól, ezt még Angela Merkel sem fogja megtenni helyettük. Kunhalmi Ágnes közölte: kész az MSZP élére állni, mert a választásokon szerzett egyéni győzelem ad annyi muníciót, hogy belevágjon egy ekkora kihívásba. “Én baloldali szociáldemokrata lányként nem…

Bővebben

Idén 45 milliárd forintnyi stadiont adnak át

Szombaton adták át a Diósgyőr új stadionját, a baznyesz-miskolc.hu utána járt, hogy mely arénák készülnek el még az idén. Lesz egy pár… Nehéz eldönteni, hogy melyik a stadionok éve Orbán Viktor 2010 óta tartó újabb kormányzása óta. De nem azért, mert minden évben olyan sok új létesítményt avatnának, hanem azért, mert a sok elindított, ígért projekt annyit csúszik, nyúlik. Az azonban biztos, hogy 2018 erős év lesz, és ezt a Diósgyőr új stadionjának szombati felavatása vezeti fel. Az alább stadionok készülnek el a tervek szerint ebben az évben (stadion neve,…

Bővebben

A fű nő, a közmunkások száma csökken

Fodor Zoltán közösségi oldalán osztotta meg válaszát azzal kapcsolatban, hogy miért nincs lenyírva a fű az Avason: “Ezen írással megvártam hogy lemenjen a ballagás illetve az anyák napja mivel nem akartam ünneprontó lenni. Sokan kifogásolják – hozzáteszem jogosan – hogy nincs lenyírva a fű. Hogy miért azzal már kevesebben foglalkoznak. Az egyik kommentelő felteszi írása elején: Hová lettek a közmunkások? Nos szeretném tájékoztatni hogy NINCSENEK! A város mintegy 900 főt foglalkoztathatna de még ötszázan sem dolgoznak. NEM JÖNNEK, NEM JELENTKEZNEK MUNKÁRA! Az ok egyszerű. Ennyi pénzért, 54-000 forintért nem vállalnak munkát.…

Bővebben