Demokráciát követelnek Miskolcon is

Tisztességes választásokat, szabad sajtót, demokráciát. Ezek a követelései a május 8-i miskolci tüntetésnek, amit este 6 órától a Városház téren tartanak. A demonstráció szervezői: Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője, Kobold Tamás, Miskolc korábbi polgármestere és dr. Semsey István vezető főorvos. A szimpatizánsokat arra kérik, hozzanak magukkal a demonstrációra egy Miskolci Naplót. Azt egyelőre nem árulták el, erre miért is van erre szükség. A demonstrációsorozat a választások után Budapesten indult, majd Pécs és Miskolc is csatlakozott. Az új Országgyűlés alakuló ülése is kedden lesz, erre az időpontra Budapesten, a parlament…

Bővebben

Miskolci lány a Nemzet Szépe 2018-as döntősei között

Kiderült, hogy ki az a 14 lány, aki idén megmérettetheti magát a Nemzet Szépe szépségversenyen. A versenyszabályzatnak megfelelően csak olyan nők juthattak be, akik a természetes szépséget képviselik, valamint példaként szolgálnak a fiatal generáció számára – írja a Borsod Online. Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon a Nemzet Szépe szépségverseny. A magyar alapítású nemzetközi szépségverseny egyedülálló módon az adott nemzet értékeit társítja a külső- és belső szépséghez. A versenyszabályzat értelmében nem jelentkezhetnek mások mellett szépészeti, plasztikai műtéten átesett vagy tetovált lányok, valamint a döntő színpadán nem jelennek meg bikiniben sem.…

Bővebben

A csalódott DVTK szurkolók arra kérik Bacsa Patrikot, hogy rúgja be az öltöző ajtaját

Futótűzként terjed egy nyílt levél az interneten, amelyben Bacsa Patriktól kérik a szurkolók, hogy “rúgja be az öltöző ajtaját” és szedjen össze egy csapatot – írja a Borsod Online. Egyre többen osztják meg a levelet, és írják alá, hogy támogatják annak tartalmát. Eszerint a szurkolók Bacsa Patriktól várják, hogy a csapat élére álljon, és a debreceni mérkőzéstől teszik függővé, hogy kimennek-e a következő hazaira. Nyílt levél Bacsa Patrikhoz! Tisztelt Patrik! Ezúton szeretném kérni tőled, Te, aki megjártad a poklot és a mennyet, Te, akit gyűlöltünk és szerettünk, Te, aki „a…

Bővebben

Jövőre már épülhetne is a főtér Miskolcon

Milyen lesz Miskolc leendő főtere? Ha minden igaz, hamarosan megtudhatjuk, legalábbis ez derült ki a miskolci önkormányzattól kapott válaszból, amelyet a témában feltett kérdéseikre kapott a Borsod Online. Megtudták ugyanis, hogy a Szent István teret érintő főtérprojekt megvalósításának tervezett időpontja 2019 június, jelenleg már a közbeszerzési kiírás készül. Azt, hogy pontosan milyen tervek alapján épül meg a tér, még nem sikerült kideríteniük. A miskolci önkormányzat sajtóosztálya így hárította kérésüket: a tér és az Avalon Business Center építészetileg egységet alkot, ezért a két projektet a beruházó és a városháza a közeljövőben…

Bővebben

Az árokparton kezeli a megerőszakolt kislányokat

Tasi Kriszta az ország legszegényebb településein dolgozik pszichológusként, a körülmények miatt kénytelen unortodox módszerekhez nyúlni: árokparton vagy a gátoldalon tart rendelést, ha úgy hozza a szükség. Rajta kívül nincs másik szakember a térségben, pedig hatalmas igény lenne rá, hogy valaki meghallgassa a felnőtteket, gyerekeket, mondja Tasi, aki egyszemélyben pszichológus, szociális munkás és tanító. Munkája során rengeteg bántalmazásos esettel találkozik; sokszor neki kell rendőrségi feljelentést tennie, mert a nemi erőszakot elszenvedő lányoknak még saját anyjuk sem hisz. Az abcúg.hu interjúját Mizsur András készítette.  Ha jól tudom, Tiszabőn és a környező falvakban ön…

Bővebben

Generációk vándorolnak ki az országból az Orbán-kormány miatt

A fiatalok mellett a zsidók is tömegével gondolkodnak a kivándorláson, vagy már meg is lépték azt – jelenti a hvg.hu. Mellettük a magasan kvalifikált munkaerő is itt hagyja Magyarországot. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint ráadásul az iszlám nem összeegyeztethető a magyar társadalommal és annak értékeivel. Átfogó cikket írt a Huffington Post Orbán Viktor harmadik kétharmadáról, valamint azoknak a társadalmi rétegeknek a helyzetéről, akik szembekerültek már a Fidesz-uralommal. A cikk címe „Magyarok generációja hagyja el Orbán szélsőjobboldali uralmát”, az írás pedig nem is szól többről. Egy 25 éves egyetemista arról beszélt, kortársaival együtt szereti a…

Bővebben

Ha így megy tovább, ő lesz a világ leggazdagabb embere

Mészáros Lőrinc és felesége a napokban hivatalosan is bejelentették azt az eddig sem különösebben nagy titokban tartott információt, hogy ők a Konzum Magántőkealap tulajdonosai – olvasható az Index.hu weboldalán. Ennek kapcsán pedig a G7 kiszámolta, hogy a tőkealapon keresztül a felcsúti expolgármester és exgázszerelő tőzsdei vagyona jelenlegi árfolyamon 280-300 milliárd forintot ér, azaz Mészáros az ország leggazdagabb embere. A pénzfialtatási számmágiák kedvelőinek a fentiekből különösen a 280 milliárdos szám lehet érdekes, mégpedig azért, mert tavaly nyáron egy rendkívül fondorlatos matematikai módszerrel EGÉSZEN PONTOSAN SIKERÜLT MEGJÓSOLNUNK A MAGYAR ZUCKERBERG VAGYONGYARAPODÁSÁT. Annak idején azt jártuk körbe egy…

Bővebben

Az új parlament egyik nagy kérdése: felszólal-e nyolc év után a fideszes képviselő?

Összeszedte a kedden megalakuló új parlament legjeit a Blikk, nézzük az érdekesebbeket: Turi-Kovács Béla a parlament korelnöke, a fideszes politikus nyolcvankét éves a parlament legfiatalabb tagja Ungár Péter lesz, az LMP politikusa 26 éves Akik már 1990-ben is a parlamentben voltak: Orbán Viktor (54) miniszterelnök, Varga Mihály (53) gazdasági miniszter, Kövér László (58) házelnök, Kósa Lajos (54) távozó tárca nélküli miniszter. Ők megszakítás nélkül már 28 éven keresztül tagjai az országháznak. Hörcsik Richárd (59) még az MDF-ben kezdett 1990-ben, és egy ciklust kihagyott, Horváth László pedig az SZDSZ-ből igazolt át a Fideszbe,…

Bővebben

Mennyibe kerül, ha a háziorvos házhoz megy?

Vita van arról, számolhatnak-e fel pénzt a háziorvosok az úgynevezett kényelmi szolgáltatásokért, és ha igen, akkor mennyit. Egyre több háziorvos számol fel betegeinek az „indokolatlan” házhoz hívásért néhány ezer forintot – írja a hétfői Népszava. Van, aki a rendelőjében kifüggesztette: ha csak a beteg kényelme miatt kell a páciens lakására mennie, akkor azért 2-5 ezer forintot kér. Egy háziorvos a lapnak elmondta: vállalkozása honlapján több tucat szolgáltatást is felsorol, amiért térítési díjat számol fel a betegeinek. Köztük több olyat is, ami nem szerepel a térítésköteles ellátásokat felsoroló jogszabályban: ilyen például a diétás…

Bővebben

Bedrogozta 5 hónapos csecsemőjét, a gyerek nem élte túl

Kábítószer okozta egy csecsemő halálát, a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítványnak helyt adva elrendelte a nő előzetes letartóztatását. A nő ellen 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárás. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított az élettársával januárban egy hotelben szállt meg, ahová magukkal vitték az 5 hónapos gyereküket is. A nő, aki egyébként maga is kábítószer-fogyasztó, ismeretlen körülmények között olyan mennyiségű kábítószert juttatott a csecsemő szervezetébe, hogy a gyerek belehalt. Az eddigi adatok szerint kizárt, hogy a kábítószer természetes úton…

Bővebben