Nem vesz tudomást a kormány az új gyógyszerekről, amelyek megmenthetnék a betegeket

Vannak betegségek, amelyeknél sokat számít az idő: az állapot egyre romlik, ezért ha feltűnik egy új gyógyszer, érthető, hogy a betegek minden követ megmozgatnak a kezelés érdekében. Ilyen az izmok sorvadásával járó SMA betegség is. Már Magyarországon is elérhető egy új gyógyszer, ami javítani is tud a betegek állapotán, csakhogy egy beteg kezelése évente 90-190 millió forintba kerülne. Több uniós országgal ellentétben a magyar egészségbiztosító a felnőttek esetében nem támogatja a gyógyszert, csak gyerekeknek adná – írja az Index.hu. A spinális izomatrófia (SMA) ritka genetikai betegség. Egy hibás gén miatt…

Bővebben

Rogán minisztériumának 30 napon át kell bocsánatot kérnie a civilektől

Jogerősen pert nyert pénteken a Helsinki Bizottság a Rogán Antal minisztériumával szemben, vagyis a bíróság is kimondta, hogy a legutóbbi Nemzeti Konzultációban terjesztett állítások hazugságok voltak – írja a 444.hu. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint  a kormánynak 30 napon át kell a bocsánatot kérnie a Helsinki Bizottságtól a kormany.hu nyitóoldalán. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú döntéssel, amely februárban kimondta, hogy a nemzeti konzultáció valótlan és jó hírnevét sértő állításokat fogalmazott meg a Helsinki Bizottságról. Az ítélet fenntartotta a kétmillió forintos sérelemdíjat, de kiegészítette azzal, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodának nemcsak az MTI-n keresztül…

Bővebben

Amatőr tesztelés miatt omolhatott össze a 100 milliós választási rendszer

Nem készítették fel és nem is tesztelték megfelelő terhelésre az április 8-án néhány óra alatt összeomlott valasztas.hu-t a Momentum informatikai szakértőjének gyanúja szerint. A terheléses teszteket elvileg a Kürt Zrt. végezte, a vállalat viszont azt állítja: előre szólt a választási irodának, hogy a nap közepéig fogja bírni a honlap – írja a hvg.hu. Amatőr tesztelésből fakadthatott a választas.hu április 8-i összeomlása – állítja a Momentum informatikai szakértője, aki a választási informatikai rendszert kiépítő és karbantartó Idomsoft székházában szerdán tekinthetett be a rendszer működésébe. Bár Tabajdi Péter szerint a vállalat amúgy készséges…

Bővebben

Személyvonat gyulladt ki Debrecenben

Debrecenben, a Homokerti vágányoknál egy tizenkét szerelvényből álló személyvonat középső három kocsija lángolt május 3-án délben – írja a Blikk.hu. A debreceni hivatásos tűzoltók több gépjármű-fecskendővel vonultak a helyszínre, majd feszültségmentesítés mellett hat kézi tűzoltókészülékkel és három vízsugárral fékezték meg a lángokat. A beavatkozást a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. A vonat mellékvágányon volt, így a vasúti közlekedést a tűz nem befolyásolta. A tűz keletkezési okát vizsgálják.

Bővebben

Egy cirkuszigazgató bűvész lehet a kulturális államtitkár

Megbízható forrásból származó értesüléseink szerint várhatóan Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója lesz az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára – írja az Index.hu. A most 55 éves Fekete Péter Jászai Mari-díjas színházi rendező, előadóművész, cirkuszművész, korábban illuzionista trükktervezőként és bűvészként is dolgozott Münchenben. A Wikipédiaszerint a Békéscsabai Jókai Színház korábbi és a Szarvasi Vízi Színház művészeti igazgatója, a Magyar Teátrum színházi lap főszerkesztője. 2002 és 2004 között a Nemzeti Színház oktatási és külkapcsolati igazgatója volt, 2007-2015-ig a békéscsabai színház igazgatója. Miniszteri biztosként 2011-ben a megyei előadóművészeti intézmények átadását felügyelte, 2012-ben a Nemzeti Színház, majd 2015-ben…

Bővebben

Indul a megszűnt Magyar Nemzet munkatársainak lapja

Magyar Hang címmel már a jövő héten megjelenik az április 11-én megszűnt Magyar Nemzet egykori stábjából verbuválódott csapat új újságja – értesült a 24.hu. Információnkat a lapról a zoom.hu-nak is nyilatkozó György Zsombor, a bezárt Magyar Nemzet utolsó főszerkesztő-helyettese, az induló Magyar Hang leendő főszerkesztője is megerősítette. A főszerkesztő elmondta:a Magyar Hang május 8-án, kedden jelenik meg először, 0. számként. Ez még szamizdatjellegű kiadvány lesz.A lap péntekenként jelenik majd meg, az első hivatalos száma május 18-án kerül az újságárusokhoz. A május 8-i számot főleg Budapest belvárosában, utcán terjesztik majd, de megpróbálják vidékre is eljuttatni, ahogy lehetőségeik ezt engedik. A…

Bővebben

Sorozatosan törvényt sértett az Országos Bírói Hivatal elnöke

Sorozatosan törvényt sértett Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke – írja az Index. Erre a döntésre jutott szerdai ülésén az OBH felügyeleti szerve, az Országos Bírói Tanács (OBT), amelynek legfontosabb feladata Handó munkájának ellenőrzése. Az OBT a Győri Ítélőtábla által feltett mindhárom kérdésben arra jutott, hogy Handó Tünde gyakorlata törvénysértő volt: indoklás nélkül nyilvánított eredménytelenné egy bírósági vezetői pályázatot, nem az ügyteher csökkentésére, hanem vezetői feladatok ellátására rendelt ki egy törvényszéki vezetőt, 2016-17 között az eredménytelennek nyilvánított vezetői pályázatokat követően nem intézkedett késedelem nélkül a vezetői kinevezésről. A Fővárosi Törvényszék szintén tett…

Bővebben

Meglestük a szombati stadionavató próbáját (videóval)

Egy nappal a stadionavató előtt még lázas munka folyt a DVTK új, 13 milliárdos templomában. A teltház garantált, de pár elszánt jegyvásárló még sorban áll a jegypénztárak előtt, ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy szinte szabadon lehet járni-kelni a létesítményben: még a legszerencsétlenebb kukkolók is találnak egy nyitva felejtett kaput, amelyen át akár a zöld gyepre is be lehet sétálni. Mi is beandalogtunk, ahol az óriási hőségben éppen a szombati esemény egyik fő attrakciójának a próbájába futottunk bele. A fiatal, piros-fehér zászlós fiúk a koreográfiájukat gyakorolták, miközben a hangszórókból az instruktor…

Bővebben

17 milliós szőnyeg közpénzből

A Matolcsy-birodalomban a budit is kézi csomózású gyapjúszőnyeggel fedhetik, az Átlátszóugyanis kikérte Matolcsyék alapítványainak legújabb szerződéseit, akik erre kirakták ezeket a honlapjukra. Ebből számos érdekesség kiderül, például, hogy a legfrissebben 16,7 millió forint plusz áfáért csomóz a PADA-nak kézi csomózású gyapjúszőnyeget (egyedi terv alapján) az Art Kelim Kft. Békésszentandrásról. Ez egy februári szerződés, előtte decemberben szerepel szintén tőlük egy 23,4 millió forintos, de ott jelölték, hogy Matolcsy doktori iskolájának „gyártották” és szállították a kézi csomózású szőnyegeket. De az is kiderül, hogy némileg kevesebb mint 25 millióért kétszer is felkérték a hírhedt Provitaltnémi tanácsadásra. Vagy…

Bővebben

Az élelmiszercégek tényleg akármivel megetethetnek?

Január elején jelent meg a Netflix saját gyártású dokumentumfilm-sorozata, a Rotten. Egyelőre hat rész készült, mindegyikben az élelmiszeripar egy-egy szeletében dúló korrupciót mutatják be, na meg azt, mennyire nem tudja már a 21. századi ember, mi kerül az asztalára meg a szájába – írja a 444.hu. A hat részben a néző durva dolgokat tudhat meg a méztermelésről, a fokagyma-kereskedelemről, az ételallergiákról, a csirketenyésztésről, a tejiparról és a halászatról, és mindegyik rész olyan dolgokról rántja le a leplet, amikről az amerikai és európai átlagemberek többsége még nem is hallott.   Kiderül,…

Bővebben